2p

Az Egyesült Államok és Kína „fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat” kötött a pekingi amerikai-kínai csúcstalálkozón – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott tárgyalásai második, egyben utolsó napján. Nem szűkölködött a jelzőkkel az amerikai vezető, de egyelőre nincsenek részletek arról, hogy akár vámok, akár ritkaföldfémek ügyében sikerült-e előrelépniük.

Donald Trump a pekingi Csungnanhajban, a Kínai Kommunista Párt és az állami vezetés központi komplexumában tartott megbeszélésen úgy fogalmazott: „hihetetlen látogatás” volt, amelyből „sok jó származott”, részleteket azonban nem közölt a megállapodásokról.

Az iráni helyzettel kapcsolatban Trump azt mondta: Washington és Peking hasonló álláspontot képvisel. „Nem akarjuk, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson. Nyitva akarjuk tartani a szorosokat” – fogalmazott az amerikai elnök a Hormuzi-szorosra utalva, amely stratégiai jelentőségű útvonal a globális energiaszállítás szempontjából.

Trump hangsúlyozta: személyes kapcsolata Hszi Csin-pinggel és az országaik közötti viszony továbbra is nagyon erős, és szerinte számos olyan problémát is rendezni tudtak, amelyeket mások nem tudtak volna megoldani. A mai tárgyalásokat követően Trump és Hszi közös ebéden vett részt a kínai vezetés központjaként szolgáló Csungnanhajban. A helyszín szimbolikus jelentőséggel bír: itt találkozott 1972-ben Richard Nixon akkori amerikai elnök Mao Ce-tung kínai vezetővel, megteremtve az amerikai-kínai kapcsolatok enyhülésének alapjait. Trump csütörtöki és pénteki tárgyalásain egyaránt kiemelt téma volt az iráni konfliktus, a kereskedelem, a technológiai együttműködés és Tajvan kérdése. Az amerikai elnök szerint Hszi jelezte: Kína kész támogatni a konfliktus lezárását célzó diplomáciai erőfeszítéseket, valamint a Hormuzi-szoros újranyitását.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG