2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.

 

„A célunk az amerikai nép védelme az iráni rezsim felől érkező fenyegetések ellen” - jelentette ki videóüzenetében az elnök, azzal vádolva Teheránt, hogy nem hagyott fel sem nukleáris programjával, sem pedig az olyan rakéták fejlesztésével, amelyek az Egyesült Államokat is elérnék.

Trump hangsúlyozta: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is.

„Garantálni fogjuk azt is, hogy Irán soha nem tesz szert atomfegyverre” - szögezte le, azt vetve Teherán szemére, hogy a tavaly júniusi, az iráni nukleáris létesítményeket célzó amerikai csapásokat követően megpróbálta újrakezdeni atomprogramját.

Az elnök emellett azzal vádolta a síita államot, hogy az általa kiképzett és támogatott milíciák révén az évek során számos támadást intézett a Közel-Keleten állomásozó amerikai egységek ellen. Trump „a terrorizmus elsőszámú finanszírozójának” nevezte Iránt.

„Ebből elég volt, ezt nem tűrjük tovább. Meg fogják tanulni, hogy senki nem provokálhatja büntetlenül a világ legerősebb hadseregét” - szögezte le.

Trump megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát, a rendőrséget és a fegyveres erőket, hangsúlyozva, hogy amennyiben ezt még most megteszik, akkor amnesztiában részesülnek, ellenkező esetben „a biztos halál vár rájuk”.

Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: „közel a szabadság órája”.

„Éveken át kértetek amerikai segítséget, de sosem kaptatok. Most azonban itt egy elnök, aki megadja nektek, amit kértetek; lássuk, mihez kezdtek vele!” -fogalmazott.

Az elnök elmondta azt is: Washington mindent megtesz annak érdekében, hogy a műveletek során minimalizálja az amerikai veszteséget.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
Nemzetközi Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:42
A képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülhettek a demokraták.
Nemzetközi Trump fontos kijelentést tett a vereség árnyékában
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:26
Az elnök reagált a félidős választások eredményére.
Nemzetközi Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:03
Nagyon úgy tűnik, hogy elvesztette Texast a Republikánus Párt.
Nemzetközi Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 04:37
Közel húsz éve nem volt ekkora többség.
Nemzetközi Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
Kollár Dóra | 2026. november 4. 04:30
Nem jött be a szimpátiaszavazás, ez pedig a szenátusi többség elvesztését is jelentheti a Republikánus Pártnak.
Nemzetközi Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 03:21
A kormányzói szék is a demokratáké.
Nemzetközi Itt egy állam, ahol megvalósult a republikánus rémálom
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:57
Megvan az első állam, amely átfordult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG