Lemondott Tulsi Gabbard, az Egyesült Államok Nemzeti Hírszerzésének igazgatója pénteken.
A szövetségi hírszerző szerveket tömörítő Nemzeti Hírszerzés vezetője családi okokkal indokolta távozását, elhatározását Donald Trump elnökkel szintén pénteken közölte.
Fotó: MTI/EPA/Luke Johnson
A döntés hátterében férjének betegsége áll, a csontrák egy rendkívül ritka fajtája, amelyet a közelmúltban diagnosztizáltak – derül ki Tulsi Gabbard hivatalos lemondó leveléből, amelyben azt is közölte, hogy június 30-án távozik a hírszerzési vezetői tisztségből.
Egyben azt írta, „hálás vagyok a felém megnyilvánuló bizalomért és a lehetőségért, hogy igazgatóként vezethettem a Nemzeti Hírszerzés Igazgatóságát másfél éven keresztül”. Hozzátette, hogy teljes mértékben férje oldalán akar állni a betegséggel folytatott küzdelemben a következő hetekben és hónapokban, ami nem teszi lehetővé, hogy jelenleg közhivatalt vállaljon.
Más források szerint azonban a Fehér Ház helyezett nyomást Gabbardra, hogy mondjon le posztjáról. A hírszerzési igazgató az iráni háborúval kapcsolatos értékelése kapcsán került többször is konfliktusba az elnökkel, aki nyilvánosan is „hibásnak” nevezte például Gabbard azon megállapítását, hogy Irán nem épített nukleáris fegyvert.
(via MTI)
Mindenkinek jó lenne a tranzakció Hernádi Zsolt szerint.

Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




