1p

A halálos áldozatok száma már meghaladja a 45 ezret.

Izrael katonai offenzívájának már legkevesebb 45 028 halálos áldozata van, adta hírül a The Guardian a gázai egészségügyi minisztérium közlésére hivatkozva. A sebesültek száma mintegy 107 ezerre tehető.

A katonai offenzíva tavaly október 7-én indult, válaszul a palesztin Hamász több mint 1100 áldozatot követelő, Izrael elleni terrortámadására.

Palesztinok és a lerombolt otthonaik a Gázai övezet déli részén, Hán Júniszban, 2014. április 8-án
Palesztinok és a lerombolt otthonaik a Gázai övezet déli részén, Hán Júniszban, 2014. április 8-án
Fotó: EPA/HAITHAM IMAD

A gázai civil védelmi ügynökség közlése szerint vasárnap izraeli légicsapás ért egy palesztin menekülteket befogadó iskolaépületet Hán Júniszban. A támadásban legkevesebb 12-én vesztették életüket, köztük gyerekek is.

Egy idén novemberben közölt ENSZ-tanulmány szerint a gázai háború áldozatainak mintegy kétharmada nő és gyerek. Izrael azt állítja, hogy a hadműveletek célja a Hamász felszámolása.

Az Amnesty International emberi jogvédő szervezet december elején nyilvánosságra hozott jelentésében azt állapította meg, hogy „Izrael népirtást követett és követ el a megszállt Gázai övezetben”. Az izraeli külügyminisztérium szerint a jelentés „teljesen hamis”. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG