2p

Bár újabb halasztás történt, a NASA mindenkit nyugalomra int. 

Ismét elhalasztották a Boeing Starliner űrhajó hazatérését, az eredetileg 8 napos küldetés határozatlan ideig elhúzódik - írja az AFP. 

Az űrhajó még június 5-én indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), fedélzetén Butch Whitmore és Suni Williams űrhajósokkal, akik másnap rendben oda is értek, azonban az út során héliumszivárgást észleltek a kapszula hajtóműrendszerében, így először az lett a terv, hogy június 18-án, majd az, hogy 26-án térnek haza.

Teljes a bizonytalanság, hogy a hibát mikor javítják ki, a NASA mindenesetre nyugtatóan nyilatkozik: aggodalomra semmi ok, mindenből van elég a fent rekedtek hazatéréséig.

A NASA nyugalomra int
A NASA nyugalomra int
Fotó: NASA

Az űrkapszula 6 órát utazik majd haza, ha el tud indulni.

A newtechnology.com szerint Steve Stich, a NASA kereskedelmi programjának menedzsere kijelentette:

„Képesek vagyunk kezelni ezt a szivárgást, még akkor is azok lennénk, ha a szivárgási arány a százszorosára nőne". A visszatéréssel kapcsolatban hozzátette: a szivárgások nem okoznak komoly problémát, és a NASA bízik abban, hogy a jelenlegi héliumkészlet elegendő az űrhajósok biztonságos visszatéréséhez a Földre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rémisztő veszteségekbe kerül az orosz előretörés Kelet-Ukrajnában
Wéber Balázs | 2024. október 10. 18:51
Bár Oroszország sorra jelenti be újabb települések elfoglalását a donyecki térségben, ez óriási áldozatokkal jár egy friss amerikai jelentés szerint. Az orosz erők gyakorlatilag létszámfölényüket érvényesítik az ukrán védelemmel szemben, amelyek veszteségei szintén nagyok.
Nemzetközi Ez sem nálunk történik: a minimálbért az inflációhoz igazítják
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:26
Már csak meg kell szavazni. 
Nemzetközi Robbanás volt az Európai Parlament vonatán
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:48
Evakuálták a képviselőket.
Nemzetközi Meghalt az ukrán újságírónő, akit az oroszok tartottak fogva
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:25
2023 nyarán tűnt el Ukrajna oroszok által megszállt területén.
Nemzetközi Vérfürdő: iskolát talált el Izrael Gázában
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 16:14
Legalább 28-an életüket vesztették, köztük nők és gyerekek.
Nemzetközi „Többször megvertek, órákon át lógattak a bilincseimnél fogva, és megerőszakolással fenyegettek”
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 15:16
Bár az erőszakmentes ellenállás híve volt, végül csatlakozott az ukrán sereghez.
Nemzetközi Remeghet Donald Trump térde, itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 14:01
Komoly előrelépést tett Kamala Harris.
Nemzetközi Magyar gondokat emlegettek az Európai Parlamentben
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:17
Ezt nem tesszük ki az ablakba.
Nemzetközi A pénz mellett tojást és tyúkot is elfogadott a korrupcióval vádolt volt egészségügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 12:57
Romániában.
Nemzetközi További Hezbollah-vezetőket tettek el láb alól az izraeliek
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 10:01
Az Iránból támogatott Hezbollah síita mozgalom két fontos vezetőjének likvidálásával folytatta csütörtökön harcát az izraeli hadsereg északon, miközben délen a Gázai övezet északi részének evakuálásával újabb hadműveletre készülnek a Hamász iszlamista terrrorszervezet ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG