2p

Ha a helyi rendőrség nem tud intézkedni, akkor beküldi a hadsereget az amerikai elnök.

Az amerikai elnök szigorú és határozott fellépést kért a szövetségi irányítás alatt álló rendvédelmi erőktől szombaton a szövetségi tulajdont megrongáló tüntetőkkel szemben, és a katonaság ismételt mozgósítását sem zárta ki.

Donald Trump a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében közölte, hogy elvárását Kristi Noem belbiztonsági miniszter tudomására hozta.

Arra hívta fel a figyelmet: a bevándorlási hatóságot és a határőrséget arra utasította, hogy legyenek„nagyon határozottak” a szövetségi kormány tulajdonának védelmében.

„Nem lesz köpködés a tisztjeink arcába, nem fogják ütni és kirúgni autóink lámpáit, és nem fognak köveket, téglákat dobni járműveinkre és hazafi harcosainkra” 

fogalmazott az elnök.

Szavai szerint pénteken éjszaka az Oregon állambeli Eugene-ban tüntetők betörtek egy szövetségi épületbe, komoly károkat okoztak, és zaklatták az ott dolgozó alkalmazottakat, a helyi rendvédelmi erők pedig semmit sem tettek a rendbontás megfékezése érdekében.

Donald Trump egyben hangsúlyozta, hogy a demonstrációk által érintett demokrata irányítású nagyvárosok vezetésének kell gondoskodnia a rend fenntartásáról, ugyanakkor kiemelte, hogy amennyiben a szövetségi kormány tulajdonában álló létesítményt atrocitás ér a jövőben, amit a helyi rendőrség nem tud megakadályozni, akkor annak védelmére akár a katonaságot is mozgósítja.

Pénteken az Egyesült Államok több nagyvárosában tartottak több ezres tüntetéseket a bevándorlási hatóság és annak minneapolisi tevékenysége ellen. Los Angelesben az erőszakossá váló demonstrálók közül többeket letartóztattak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság, marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG