3p

Még idén ellentámadásokat indítana Ukrajna, de a nyugati szövetségek késlekedése miatt kérdéses, erre mikor kerülhet sor. 743 napja tart a háború - összefoglaló.

  • Olekszandr Pavljuk altábornagy, a szárazföldi erők parancsnoka szerint az ukrán hadsereg rövidesen stabilizálni fogja a harctéri helyzetet, és célja, hogy még ebben az évben megerősítse egységeit az ellentámadásokhoz. Elmondta, hogy folyamatban van a katonai egységek kivonása és harci potenciáljuk helyreállítása. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy Oroszország tavasszal vagy nyáron megpróbál újabb offenzívát indítani, de Kijevnek saját haditerve van.
  • Bár Ukrajna az ellentámadást tervezgeti, a nyugati szövetségesek részéről érkező támogatások további késlekedése miatt Ukrajna egyelőre nem fogja tudni visszavenni a kezdeményezést a hadszíntéren - figyelmeztet az Institute for the Study of War (ISW). Az ISW úgy értékelte, hogy az Oroszország 2024-es előrenyomulását ellensúlyozni próbáló ukrán erőfeszítések "operatív szempontból megalapozottak", de a nyugati segítségnyújtás folyamatos késedelme miatt ilyesmire csak később kerülhet sor. A hadianyaghiány miatt Ukrajna folyamatosan a szűkös lőszer- és ellátmánykészlet beosztására kényszerül.
  • Dmitro Luhovij ukrán katonai szóvivő szerint az orosz erőknek nem sikerült új területet szerezniük Avdijivka közelében. Az oroszok ehelyett egy délre fekvő területre összpontosítottak, Novomikajlovka falu közelében. A térség ukrán parancsnoka pedig arról számolt be a The Guardian tudósítása szerint, hogy az orosz erők folyamatosan próbálnak előrenyomulni és előrehaladni, ahol csak lehet. A jelentős veszteségek ellenére kitartóan indítanak támadásokat, nappal és éjszaka egyaránt.
  • Az ukrán hadsereg szerint nem Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök volt a célpontja annak a szerdai rakétatámadásnak, amit Odessza ellen indított az orosz hadsereg. Ahogy arról beszámoltunk, éppen akkor indult támadás a város ellen, amikor a két politikus és stábjaik a kikötőben tartózkodtak. A robbanás a görög delegációtól mintegy 150 méterre történt - jelentette a Kathimerini című görög lap. Ukrán álláspont szerint a támadás nem egy konkrét látogatással függ össze, hanem része annak a terrornak, amit Oroszország nagyon módszeresen folytat. A  támadásban egyébként öt ember vesztette életét, többen meg is sérültek. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Odesszában 2024. március 7-én - alig 150 méterre csapódtak be az orosz rakéták. Fotó: ukrán elnöki hivatal.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Odesszában 2024. március 7-én - alig 150 méterre csapódtak be az orosz rakéták. Fotó: ukrán elnöki hivatal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerika megint megtámadta Iránt – záporoztak a rakéták
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:11
Önvédelemnek nevezték a közel-keleti ország ellen indított újabb támadássorozatot, egy amerikai gépet ért támadást követően.
Nemzetközi Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
Litván Dániel | 2026. június 10. 05:44
Nem teljesen egyforma az Orbán-kormányok alatt Magyarországon menedéket kapott politikusok helyzete. Nikola Gruevszki ügyében Sulyok Tamásnak, a két lengyel politikus esetében több tisztviselőnek és politikusnak is lehet elszámolnivalója. De milyen eljárás zajlik, és mi lehet ennek az eredménye? Lattmann Tamás nemzetközi jogászt is megkérdeztük.
Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG