2p

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a belaruszok miatt.

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot, amiért a sportági világszövetség (IJF) engedélyezte a belaruszoknak az állami szimbólumok újbóli használatát, írja az MTI. Az IJF végrehajtó bizottsága néhány napja döntött amellett, hogy a belarusz versenyzők június elsejétől indulhatnak nemzetközi versenyeken, vagyis a budapesti világbajnokságon is, úgy, hogy ismét viselhetik nemzeti címerüket, használhatják zászlajukat és himnuszukat.

Az TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint Kijev azt közölte, hogy „nem küld hivatalos nemzeti csapatküldöttséget a világbajnokságra, mivel határozottan elítéli az IJF döntését, amelyet ellentétesnek tart az igazságosság, a felelősségvállalás és a szolidaritás alapelveivel a globális sportmozgalomban”.

A nemzetközi szövetség 2022 szeptemberében eltiltotta az ukrajnai háborúban Oroszországot támogató Belarusz sportolóit a nemzetközi versenyeken való részvételtől. 2023 áprilisában viszont engedélyezte az oroszok és a belaruszok számára egyaránt, hogy az IJF égisze alatt egyénileg, semleges sportolóként versenyezzenek. A budapesti világbajnokságot június 13. és 20. között rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
Nemzetközi Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:25
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.  
Nemzetközi Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:13
Eddig nem volt ehhez fogható izraeli akció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG