2p

Hszi Csin-ping szerint Kínának és Olaszországnak tovább kell fejlesztenie kétoldalú kapcsolatait.

A béke és az együttműködés, a nyitottság, a tanulás és a befogadás, valamint a kölcsönös előnyök szellemében Kínának és Olaszországnak fenn kell tartania, sőt fejlesztenie kell kétoldalú kapcsolatait - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyalásain.

Ez a szellemiség jellemzi Kína nagyszabású kereskedelmi és beruházási kezdeményezését, az Egy övezet - egy utat, más néven az új selyemutat - emlékeztetett Hszi. A kétoldalú kapcsolatokat történelmi dimenzióból, stratégiai magasságból és hosszú távú perspektívából kell szemlélni - szögezte le.

Olaszország 2019-ben a hét ipari nagyhatalom (G7) közül egyedüliként csatlakozott a kezdeményezéshez, a Meloni vezette kormány viszont idén márciusban már nem újította meg ezt, mert indoklása szerint nem hozta meg a várt eredményeket. Róma ettől függetlenül hangoztatta, hogy folytatni kell a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok javítását.

A római kormányfői rezidencia, a Chigi-palota felvételén Hszi Csin-ping kínai elnök fogadja Giorgia Meloni olasz kormányfőt Pekingben 2024. július 29-én
A római kormányfői rezidencia, a Chigi-palota felvételén Hszi Csin-ping kínai elnök fogadja Giorgia Meloni olasz kormányfőt Pekingben 2024. július 29-én
Fotó: MTI/EPA/ANSA/ Chigi-palota/Filippo Attili

Meloni most kijelentette: "nemzetközi szinten egyre nagyobb a bizonytalanság, és Kína megkerülhetetlenül fontos párbeszédpartner ebben a dinamikában". Az olasz kormányfő szerint "Olaszország fontos szerepet játszhat a Kína és az Európai Unió közötti párbeszédben, a kereskedelmi feszültségek feloldásában".

A kínai elnök kifejezte abbéli reményét, hogy Róma tisztességes, átlátható, biztonságos és hátrányos megkülönböztetéstől mentes üzleti környezetet biztosít majd a kínai vállalatok számára Olaszországban. "Kína hajlandó feltárni a lehetőségeket a kétoldalú együttműködésben olyan területeken, mint az elektromosjármű-gyártás és a mesterséges intelligencia" - idézte Hszit a CCTV kínai állami televízió.

Az olasz média jelentése szerint Meloni látogatása alkalmával a két ország hat megállapodást is aláírt, ezek olyan területekre terjednek ki, mint az ipari együttműködés és az élelmiszer-biztonság, valamint az elektromos mobilitás és a megújuló energiaforrások. Meloni vasárnap találkozott Li Csiang kínai kormányfővel is, akivel megegyeztek a kölcsönös politikai bizalom további erősítésében, az együttműködés elmélyítésében, és a kapcsolatok fejlesztése jegyében az olasz kormányfő aláírt a kínai vezetéssel egy három évre szóló akciótervet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG