2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Legalább 28-an életüket vesztették, köztük nők és gyerekek.

Izraeli légicsapás talélt el csütörtökön egy iskolát a gázai Deir Al-Balah városában. A Reuters híre szerint az iskolában gázaiak húzták meg magukat. A támadásban legalább 28 embert, köztük nőket és gyerekeket öltek meg és több tucatnyiak megsebesültek az egészségügyi források jelentése alapján. Eközben három északi kórház kiürítését rendelték el.
 

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy a légicsapás egy „precíziós támadás” volt, amely egy iskola területén működő, terroristák által használt parancsnoki központot célzott meg. „Ez egy újabb példa arra, hogy a Hamasz terrorista szervezet szisztematikusan kihasználja a polgári infrastruktúráz, ami sérti a nemzetközi jogot” – áll a katonai közleményben. A Hamasz tagadta a vádakat.

Az épületről több kép is felkerült a közösségi médiába:

Az északi térségben az izraeli hadsereg hat nappal ezelőtt kezdett offenzívát a Jabalia menekülttábor, illetve a közeli Beit Hanoun és Beit Lahiya városok környékén. A palesztin egészségügyi hatóságok szerint eddig legalább 130 ember vesztette életét a hadműveletekben, melyek célja, hogy megakadélyozza a Hamasz újraszerveződését.

Az ENSZ becslései szerint több mint 400 ezer ember rekedt a térségben, őket Izrael a terület elhagyására szólította fel. Három kórházat is evakuálásra köteleztek, köztük a Kamal Adwan kórházat, amelyben kritikus állapotú gyermekeket ápolnak. Hussam Abu Safiya, a Kamal Adwan kórház igazgatója nemzetközi segítséget kért, hogy a kórház tovább működhessen.

Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős irodájának igazgatója, Ramesh Rajasingham szerint ENSZ egészségügyi missziója nem tudta elérni a kórházat, annak ellenére, hogy engedélyt kaptak az izraeli hadseregtől. „A hatékony segélyműveletekhez szükséges alapvető feltételek nagymértékben hiányoznak” – mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG