3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Érdekes dolgok vannak az Európai Parlamentben szerda délutánra tervezett vita hátterében. Magyar Pétert nem engedi sarokba szorítani a Néppárt, és még Dobrev Klára is megszólalt.

Szerda délután újra Magyarország, illetve a magyar jogállamiság lesz terítéken az Európai Parlamentben. A hivatalos menetrend szerint a 13 órakor kezdődő plenáris viták sorában a második helyen szerepel a „Közelmúltbeli törvényhozási változások Magyarországon és ezek hatásai az alapvető jogokra” című pont.

Mindenki tudja, hogy ez alatt a gyülekezési törvénynek a Pride betiltására szabott változását kell elsősorban érteni – de akkor miért ez a semmitmondó cím? A Politico brüsszeli hírlevele szerint a Manfred Weber vezette Európai Néppárt (EPP) ezzel a Tisza Párt, illetve Magyar Péter irányába gyakorolt gesztust.

Magyar Péter a törvénymódosítás bejelentése óta látványosan tartózkodik attól, hogy egyértelműen állást foglaljon a témában. A gyülekezési jog korlátozását ugyan ímmel-ámmal elítélte, és kijelentette, hogy „minden magyar ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni”, de még ebben a posztjában is „Orbán-Gyurcsány korszakról”, beszélt, és egyértelműen elhatárolódott az „óellenzéki módszerektől”, azaz a momentumos képviselők és Hadházy Ákos füstgránátos akciójától, illetve a mostanra már lassan mozgalommá növekvő hídfoglalós tüntetésektől.

Az EPP a téma „LMBTQ-méregfogát” kihúzva abban igyekszik segíteni a Politico szerint Magyart, hogy „ne keveredjen bele kulturális és identitási kérdésekbe, hogy egyaránt lehetővé tegye a Tisza számára bal- és jobboldali szavazók megszólítását”.

A lap arról is beszámol, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is érdekes dolgokat mondott Magyar Péterről Strasbourgban. Miközben a DK itthon az egyedül indulásra, a „narancs Fidesz” és a „kék Fidesz” (azaz a Tisza) melletti valódi, baloldali alternatív képviseletét kommunikálja, Dobrev ezt mondta:

„Ha Magyar Péter azt mondaná, hogy gyerünk, üljünk le és beszélgessünk a koalícióról, akkor szerintem mi mindannyian [ellenzéki politikusok] készek lennénk leülni az asztalhoz”.

Dobrev hozzátette, hogy nem ő igyekszik kikerülni a kérdést, hanem Magyar Péter „kerüli ki a kérdést” egy ellenzéki koalíció létrehozásáról. Szerinte egyébként egy, a legutóbbi választásokon Orbán Viktor szövetségeseit, az Igazság és Élet Pártját (PiS) legyőző lengyel ellenzék által követett stratégia lenne célravezető, azaz hogy egy nagy ellenzéki gyűjtőpárt helyett az összes ellenzéki párt egy közös frontot hozzon létre.

A fentiek fényében is érdekes lesz tehát figyelni, hogy a délutáni vita során a különböző frakciók színeiben felszólalók hova helyezik a hangsúlyokat, és persze különösen azt, hogy a magyar EP-képviselők mit mondanak a témában. A kormánypárti képviselők nyilván meg fogják próbálni „betolni” a Tiszát az LMBTQ-közösség jogaiért aggódók táborába, kérdés, az EP színe előtt mennyire próbálják majd Magyar Péterék eltávolítani maguktól ezt a „vádat”. Az is érdekes lehet, hogy például Dobrev Klára vagy más baloldali képviselő is elhelyez-e majd valamilyen oldalvágást Magyar Péter irányába, vagy szó nélkül hagyja azt, hogy a legnagyobb ellenzéki erő nem hajlandó keményebben beleállni ebbe a kérdésbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG