2p

Az ukrán elnök szenteste szólt a nemzethez, felidézve azt a hagyományos hiedelmet, miszerint ezen az éjszakán „megnyílnak az egek”, és az ukránok egyetlen kívánságot fogalmaznak meg.

Az ukránok 2023 óta a Nyugattal egyszerre ünneplik a karácsonyt, szakítva az ortodox naptárral, amely később tűzi ki ezt az ünnepet.

„»Pusztuljon el!« gondolhatjuk mindannyian magunkban” – mondta az ukrán elnök, Volodimir Zrlenszkij ünnepi beszédében, Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva. „De amikor Istenhez fordulunk, természetesen valami nagyobbat kérünk.” – számol be róla a The Kyiv Independent.

„Békét kérünk Ukrajnának. Harcolunk érte. Imádkozunk érte. És megérdemeljük” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: az ukránok azt kívánják, hogy minden család békében éljen, minden gyermek ajándékoknak, mosolyoknak, a jóságba és a csodákba vetett hitnek örülhessen.

Zelenszkij kifejezte reményét, hogy a jóság és az igazság győzedelmeskedik: „Hogy a béke arathasson győzelmet. Hogy mi létezhessünk. És hogy létezhessen Ukrajna.”

Az elnök ugyanakkor élesen bírálta Oroszországot is. „Karácsony előestéjén az oroszok ismét megmutatták, kik is valójában. Tömeges ágyúzás, több száz Sahíd drón, ballisztikus rakéták, Kinzsal-csapások – mindent bevetettek” – mondta. „Így csapnak le az istentelenek. Így viselkednek azok, akiknek semmi közük a kereszténységhez vagy bármi emberihez.”

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna kitart: „Összetartunk, támogatjuk egymást. Ma pedig imádkozunk mindenkiért a fronton, hogy élve térjenek haza. Az összes fogolyért, hogy visszatérhessenek. És minden elesett hősünkért, akik életük árán védték Ukrajnát.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG