2p

Több száz hadifoglyot ejtettek, falvakat vettek be, megmutatták az orosz lakosságnak, milyen igazából a háború - de van ennél konkrétabb céljuk is.

Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy Ukrajna katonai behatolása az oroszországi Kurszki területre egy ütközőzóna létrehozását célozza, hogy megakadályozza Moszkva további támadásait a határon túlról.

Ez volt az első alkalom, hogy az ukrán elnök egyértelműen fogalmazott az augusztus 6-án indított hadművelet céljairól - írja összefoglalójában a The Guardian. Korábban Zelenszkij arra utalt, hogy a határ menti Szumi régió településeit szeretnék megvédeni a folyamatos tüzérségi támadásoktól.

Zelenszkij vasárnap esti beszédében azt mondta: „Most a védelmi műveletekben összességében az az elsődleges feladatunk, hogy a lehető legtöbb orosz háborús potenciált megsemmisítsük, és maximális ellentámadást folytassunk. Ez magában foglalja egy pufferzóna létrehozását az agresszor területén - erről szól a Kurszki területen folytatott művelet”.

Ukrán katonák harckocsin utaznak az ukrajnai Szumi térségben, az orosz határ közelében, 2024. augusztus 17-én. Az ukrán csapatok 35 kilométert haladtak előre, 1150 négyzetkilométernyi területet és 82 települést vettek ellenőrzésük alá Oroszország területén a Kurszki területen 2024. augusztus 6-án indult hadműveletben.
Ukrán katonák harckocsin utaznak az ukrajnai Szumi térségben, az orosz határ közelében, 2024. augusztus 17-én. Az ukrán csapatok 35 kilométert haladtak előre, 1150 négyzetkilométernyi területet és 82 települést vettek ellenőrzésük alá Oroszország területén a Kurszki területen 2024. augusztus 6-án indult hadműveletben.
Fotó: EPA / George Ivancsenko

Nem ütköztek komoly orosz ellenállásba

Kijev korábban keveset mondott a tankokkal és más páncélozott járművekkel Oroszországba való benyomulásának céljairól. A második világháború óta az Oroszországot ért legnagyobb támadás váratlanul érte a Kremlt, és eredményeképpen több tucat falu és több száz fogoly került ukrán kézre. Az ukránok több irányból mélyen behatoltak a régióba, kevés ellenállással találkoztak, káoszt és pánikot szítottak, miközben civilek tízezrei menekültek el.

A pufferzóna létrehozásával kapcsolatos megjegyzéseiben Zelenszkij azt mondta, hogy az ukrán erők jó eredményeket értek el, amire nagyon nagy szükségük volt.

Az Institute for the Sudy of War megvizsgálta azokat az állításokat amelyek szerint Ukrajna kurszki hadművelete az első hat nap alatt 800 négyzetkilométernyi területet érintett. A behatolás „nagyrészt felkészületlen, felszereletlen és elhagyott orosz védelmi állásokat támadott a határ mentén” - írta az amerikai kutatóintézet a konfliktusról szóló napi jelentésében. Ukrajna folytatta gyors előrenyomulását Kurszknál azután is, hogy az oroszok erősítést vezényeltek a térségbe - írják.

Vasárnap Ukrajna azt közölte, hogy egy második kulcsfontosságú hídra is csapást mértek a kurszki régióban, hogy így zavarják meg Moszkva utánpótlási útvonalait. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG