2p
A devizahitelesek megmentéséről harsog a politika, miközben a forinthitelesek pont ugyanakkora bajban vannak. A végtörlesztés után is töretlenül nőtt a problémás hitelek aránya - hol lehet a hiba?

Újabb és újabb mentőmódszereket találnak ki vagy terveznek a devizahitelesek számára, most is folyik egy ezzel kapcsolatos politikai szócsata, amelyről még nem tudni, mikor és mi lesz a vége. A legújabb hírek szerint az Alkotmánybíróság ismét tárgyalni kezdi a devizahitelesek ügyét, és e testület döntésére vár a politika, hogy újra a Parlament elé vigye a kérdést.

Eközben a forintalapú jelzáloghitelesek megsegítéséről senki nem beszél. Pedig náluk majdnem ugyanannyi a problémás, 90 napon túl nem fizető hitelek aránya (értékalapon, a milliárd forintban az MNB által megadott hitelösszegek megoszlásából számolva), mint a devizahiteleknél. A szabad felhasználású hiteleknél egy kicsit magasabb, a lakáscélú hiteleknél egy kicsit alacsonyabb, de nincs lényeges különbség.

A trendek is ugyanabba az irányba mutatnak: a forintos és a devizás adósoknál egyformán a helyzet további romlása figyelhető meg, ráadásul utóbbiaknál az eddig mentőprogramok – végtörlesztés, árfolyamgát – ellenére. Ezért mondja azt sok közgazdász, hogy a devizahitelek körüli folyamatos botrány csak politikai célokat szolgál, a probléma valójában a gazdasági növekedéssel, a tisztességesen fizető munkahelyek hiányával, a szegénység terjedésével van, nem elsősorban a devizahitelekkel.

Ez a felismerés persze nem vigasztalja azokat, akiknek a törlesztőrészlete kétszeresére növekedett, de azokat sem, akik korábban forintban adósodtak el, mégis bajba kerültek. A devizahitelesekből egyébként jóval több van, az összes piaci jelzáloghitel mintegy 77 százaléka, de a forinthitelek is ezermilliárd forint felett voltak szeptember végén.

Amint említettük, az eddigi mentőprogramok ellenére is nőtt a problémás devizahitelek száma, ami utólag is igazolja azokat a – józan paraszti ésszel is könnyen belátható – kritikákat, amelyek szerint a végtörlesztés azokon segített, akiknek valójában nem volt szüksége segítségre. Jól látható ez a grafikonon, amelyen 2012 első felében, tehát közvetlenül a végtörlesztés után is ütemesen tovább nőtt a problémás állomány.

(A Nap grafikonja-sorozat további részeit itt olvashatja.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG