3p

Gyakorlaton próbálták el a múlt héten a Szberbanknál, hogy milyen lenne a működés abban az esetben, ha Oroszországot leválasztanák az amerikai informatikai infrastruktúráról.

A Kommerszant című napilap kormányzati és számítástechnikai piaci forrásokra hivatkozva közölte: a technológiai tesztet azt követően tartották meg az orosz állami bank- és pénzügyi szolgáltatónál, hogy jelentések szerint az Egyesült Államok fontolóra vette az új IT-technológiák oroszországi szállításának és a korábbiak támogatásának leállítását abban az esetben, ha Moszkva támadást indítana Ukrajna ellen.

(forrás: depositphotos.com)
(forrás: depositphotos.com)

A Szberbank a publikáció szerint az olyan informatikai cégek programjairól történő lekapcsolást próbálta el, mint a Microsoft, az Nvidia, a VMware, az SAP, az Oracle és az Intel. A cikkben említett informatikai vállalatok, valamint a Szberbank és más nagy orosz bankok nem kívánták kommentálni az értesülést. Az SAP azt közölte, hogy nem tudott a gyakorlatról, az Nvidia pedig azt hangoztatta, hogy "az üzlet nem tartozik a politikához".

A Reuters brit hírügynökség január közepén jelentette, hogy az amerikai hatóságok figyelmeztették a mikroelektronikai gyártókat: Ukrajna lerohanása esetén betilthatják az Oroszországba irányuló szállításokat. A korlátozások nemcsak az Egyesült Államokban gyártott termékeket érinthetik, hanem azokat is, amelyeket máshol amerikai technológiával gyártanak. A Kommerszant forrásai szerint ezek a kijelentések aggodalmat keltettek az orosz kormányban.

A Kommerszant által megszólaltatott szakértők úgy vélekedtek, az orosz vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy át kell állniuk az orosz elektronikai és szoftvergyártók termékeire.

"A külpolitikai helyzet súlyosbodásával kapcsolatban már nem egyszerűen az importhelyettesítés szükségességéről beszélünk, hanem arról, hogy mennyi időnk van még hátra ehhez" - mondta Renat Lasin, az orosz szoftverfejlesztők szövetségének (Otyecsesztvennij Szoft) igazgatója.

A Kommerszant szerint a Szberbank már a szankciókkal történt fenyegetések előtt is érdekelt volt abban, hogy csökkentse informatikai infrastruktúráinak függőségét az amerikai cégektől. 2021 októberében a bank felső vezetése IT-cégek vezetőivel zárt ülésen vitatta meg az orosz technológiára történő áttérést a mesterséges intelligencia fejlesztését célzó projektekben. A Szberbanké Oroszország egyik legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépe, a Cristofari, amely az amerikai Nvidia hardverjén fut.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG