2p
Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban, kétharmaduk ajánlaná is pénzintézetét másoknak. A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest – derül ki egy friss nemzetközi iparági felmerésből.

Az EY (korábban Ernst & Young) felméréséből egyértelműen kiderül, hogy elsősorban a költségek alapján választanak bankot a magyarok. Ügyfélként pedig azt várják, hogy pénzintézetük könnyítse meg az ügyintézést, valamint minél inkább személyre szabott ajánlatokat és szolgáltatásokat kínáljon számukra – mondta Seregdy Tamás, az EY igazgatója. 

A rejtett költségek okozzák a problémát


Az EY felmérésben részt vevők 97 százaléka mondta azt, hogy megbízik saját bankjában. 42 nyilatkozott úgy, hogy teljes a bizalma pénzintézetében. Az ügyfelek kétharmada ajánlaná másoknak is saját bankját. 

A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest: a válaszadók 59 százaléka mondta azt, hogy nem változott véleménye a bankokról általában, 38 százalék azonban továbbra is bizalomvesztésről számolt be. 

A pénzintézetek jellemzésekor az elérhetőséget, az alapvető szolgáltatások kiegyensúlyozott biztosítását, valamint a személyes banki adatok megőrzését tartották leginkább fontosnak a magyar ügyfelek. A válaszadók szerint a rejtett költségek jelentik a legnagyobb problémát számukra bankoláskor – derül ki az EY felméréséből, amelyben Magyarországon több mint félezer ügyfelet kérdeztek meg. 

A globális trendekbe illeszkedik Magyarország


Nemzetközi szinten a válaszadók 99 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bízik elsődleges banki szolgáltatójában. 77 százalékuk pedig azt mondta, szívesen ajánlaná pénzintézetét másoknak is. Globálisan is javult a szektor megítélése: az ügyfelek harmada már úgy nyilatkozott, nőtt a pénzintézetekbe vetett bizalma, 48 százalékuknak pedig nem változott a véleménye az egy évvel korábbihoz képest.

Az EY elemzéséből kitűnik, hogy három terület fejlesztésével érhetnek el versenyelőnyt a bankok. Ezek közé tartozik a bankolás egyszerűbbé és átláthatóbbá tétele, a nagyobb mértékű segítségnyújtás a személyes pénzügyi döntések meghozatalában, valamint az ügyfélközpontú problémakezelés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG