2p
A bankot a Gazdasági Versenyhivatal büntette meg 10 másik pénzintézettel együtt.

Az OTP Bank nem követte el a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa által terhére rótt cselekményeket, a határozatban megfogalmazott megállapításokat megalapozatlannak tartja, ezért a bírósághoz fordul - közölte a pénzintézet az MTI érdeklődésére.

Ahogyan arról a Privátbankár is beszámolt, a GVH tizenegy pénzintézetet büntetett 9,488 milliárd forintra a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt. 2011 szeptembere és 2012 januárja között a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozásával jogsértést követtek el, a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében összehangolták a stratégiájukat, és ennek során üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással.

Az OTP Bank közleménye szerint semmilyen módon nem hangolta össze stratégiáját más pénzintézetekkel a fix árfolyamú végtörlesztések korlátozása érdekében. A végtörlesztés kapcsán a bank döntései piaci racionalitáson alapultak.

Az Erste Bank Hungary Zrt. Privátbankárhoz eljuttatott közleménye szerint jelenleg vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal határozatát, az esetleges jogi lépésekről később születik döntés. A bank továbbra is fenntartja az eljárás során végig képviselt álláspontját, amely szerint az Erste a végtörlesztés kapcsán nem hangolta össze a stratégiáját a többi érintett bankkal, nem osztott meg üzleti titkokat és semmilyen átfogó tervben nem állapodott meg a többi bankkal.

A K&H BaAz Erste nk még tanulmányozza a Gazdasági Versenyhivatal döntését, és később dönt annak esetleges bíróság előtti megtámadásáról. A Magyar Bankszövetséget nem kívánta kommentálni a versenyhivatal döntését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG