1p
Rendkívül komoly dilemma előtt állnak a hazai hitelintézetek: törvényt sértsenek vagy − legalábbis átmenetileg − egy az egyben nyeljék le a banki tranzakciós illeték költségeit.

Egyelőre nem tudni, törvényt sértenek-e a bankok vagy egyben lenyelik a banki tranzakciós illeték költségeit - írja a Napi Gazdaság. A problémát ugyanis az okozza, hogy mindeddig nem módosította a parlament a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvényt, ugyanakkor az októberben bejelentett két Matolcsy-csomag egyebek mellett e törvényt is alapjaiban módosította.

Az első csomagban Matolcsy György azt jelentette be, hogy a készpénzes forgalomban (atm, pénztári kifizetés, posta) 1 ezrelék helyett 3 ezrelék lesz az illeték mértéke, míg a második Matolcsy-csomag részeként a kormányzat − a bankadó megfelezésének időbeli kitolása mellett − bejelentette, hogy kétszeresére, azaz 2 ezrelékre emeli az átutalások után fizetendő illeték mértékét.

A kormányzat elkötelezett abban, hogy a hiánycél tartása érdekében a bevételekre már január elsejétől szükség van, ami azt jelzi, hogy az érintett törvényt még az idén elfogadják - írja a lap.

A kereskedelmi bankoknak ugyanakkor a hitelintézeti törvény szigorú kereteket szab arra nézve, hogy mikor módosíthatják az ügyfelet hátrányosan érintő kondíciós listákat. Az a hitelintézet, amelyik az illeték teljes vagy részleges átterheléséről határoz, a változás hatálybalépése előtt 60 nappal köteles módosítani a kondíciós listáját. A mostani munkanap-áthelyezések miatt a január 1-jei hatálybalépés csak akkor képzelhető el, ha a banki kondíciós lista a mai napon, október 31-én módosul - írja az újság.

A bankok számára az alkalmazkodás most komoly dilemma lehet. A Bankszövetség jelzései szerint a hitelintézetek még bíznak abban, hogy a tranzakciós illeték megduplázásáról le lehet beszélni a kormányzatot, e tekintetben üzenetnek sem lenne jó, ha valamely tagbank már a várt, magasabb díjtételt árazná be. Ha viszont nem lépnek − a törvény módosítását borítékolva −, egy ideig a teljes illetékösszeg, az átutalásos és készpénzfelvételi is a bank terhe marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG