1p
Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentése szerint nincs jó állapotban a magyar kártyakibocsátás, egyre kevesebb plasztik fizetőeszköz van forgalomban.

A lakossági betéti kártyák száma is csökkenni kezdett az után, hogy a hitelkártyák már 2010-től intenzív fogyásnak indultak - közölte a MasterCard a Privátbankárral jegybank statisztikáira hivatkozva.



Közös célunk, hogy a hazai pénzforgalmat a készpénzmentesség irányába mozdítsuk, és egyenlő esélyeket biztosítsunk mindenki számára az elektronikus fizetések használatában – mondta ki Hemberger András a MasterCard Europe igazgatója.

Ha a kibocsátó bankoknak a különadókon kívül további szabályozással kell szembenézniük folytatódhat ez a negatív folyamat – figyelmeztet a kártyatársaság. A közlemény arra utal, hogy ha az állam szabályozná a bankközi jutalékot, vagyis meghatározná annak maximum mértékét, akkor a kártyahasználat drágábbá válna a kártyatulajdonosoknak.

Ha az állam nem szabályozza a jutalékot, vagyis a bankok közötti elszámolást, akkor a Visa kivonul Magyarországról, és a MasterCard majdnem monopolhelyzetbe kerül, ami szintén költséges lehet a fogyasztóknak, hiszen a cégnek nem kellene az árversennyel törődnie.

A szabályozásról és a kártyapiacról részletesebben a Privátbankár korábbi cikkében olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG