Draghi szerint a bizalom lassú megerősödése összefügg az EKB kötvényvásárlási programjának (OMT) meghirdetésével, amelynek keretében a bank szükség esetén korlátlanul vásárolja a válságországok állampapírjait.
"Szeretném biztosítani a pénzpiacokat, hogy készen állunk a cselekvésre ahogyan és amikor szükséges" - mondta az EKB elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EKB nem veheti át a kormányok feladatát, a gazdasági reformokat folytatni kell.
Az EKB keretén belül legyen a bankfelügyelet
Draghi ismét védelmébe vette azt a - különösen német bankárok részéről - bírált megoldást, hogy a közös európai bankfelügyelet az EKB keretében jöjjön létre.
Az EKB és a közös bankfelügyelet összefonódását főként Jens Weidmann illette folyamatosan bírálatokkal. A legutóbb a hét elején egy pénzügyi konferencián kifejtette: az európai bankunió a gyakorlatban azzal a következménnyel járhat, hogy összeütköznek a bankfelügyelet és a monetáris politika érdekei.
Az európai állam- és kormányfők által választott megoldás, hogy a bankfelügyelet az EKB körül épüljön ki, a jelenlegi körülmények között az egyetlen gyakorlatias megoldás - mondta Draghi. Rámutatott, hogy az eurózóna 17 központi bankja közül 14 már amúgy is ellát felügyeleti funkciót, így az EKB támaszkodhat a nemzeti keretekben felgyülemlett tapasztalatokra. "Decentralizált rendszert kell létrehozni frankfurti központtal" - tette hozzá.
Minden euróövezeti tag bankjára kiterjedne
A bankelnök szerint a felügyeleti jognak az euróövezet összes bankjára ki kell terjednie, és lehetőséget kell biztosítani az övezeten kívüli uniós államok csatlakozására.
A közös felügyelet jogi kereteinek az év végéig testet kell ölteniük, aztán hozzá lehet látni a megvalósításhoz - mondta. Egyetértett azokkal, így Jens Weidmannal, a Bundesbank elnökével, akik szerint hiba lenne túl gyors menetrendet erőltetni. Gyorsan kell megcsinálnunk, de mindenek előtt jól kell megcsinálnunk - mondta Draghi.
A bankuniónak a közös monetáris politikát kell támogatnia, de a gyakorlatban érdekkonfliktus lép fel a bankfelügyelet és a monetáris politika között. Ezért a két területet szigorúan szét kell választani - mondta a Bundesbank elnöke.
Lassan visszatér az eurózóna jövőjébe vetett bizalom, a kormányok és az Európai Központi Bank (EKB) erőfeszítései nyomán enyhültek a piaci feszültségek - mondta Mario Draghi, az EKB elnöke pénteken egy frankfurti bankárkongresszuson.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
5 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
6 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
6 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
7 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
7 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
7 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
8 órája
Mfor.hu Top24
- A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?
- Ennyiért adják az eurót csütörtök este – mit csinált a forint?
- Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
- Vaskos pénzbe került a Szijjártó Péter távol-keleti útjára bérelt magángép
- Europion: a többség nem hisz Orbán Viktornak ügynök-ügyben
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
Pénzügyi szektor
Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor
Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor
Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor
A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor
Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor
20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor
Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor
Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor
Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor
Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51


