A szövetkezetek - egyelőre - nyereségesek
Az elemzés szerint a hitelintézetek első negyedévi 79,4 milliárd forintos nyereségét a második negyedévben 43,5 milliárd forintos veszteség követte, így alakult ki az első félévi 35,9 milliárd forintos adózott eredmény.
A PSZÁF utalva az OTP-re emlékeztet, hogy az első negyedévi összesített eredmény kedvező alakulása lényegében egyetlen nagybank kiemelkedő nyereségének volt köszönhető, a második negyedévben viszont ez a kiválóan teljesítő nagybank sem tudta megismételni korábbi teljesítményét, a veszteséges hitelintézetek vesztesége pedig jelentősen nőtt. A hitelintézeteken belül a szövetkezeti hitelintézetek nyereséget, míg a részvénytársasági bankok veszteséget termeltek az idei második negyedévben.
A kamateredmény az első negyedévinél kissé kedvezőbb volt, és a jutalékeredmény is magasabb volt a második negyedévben, mint az elsőben. A nem-kamateredmény jelentős romlásának fontos tényezője volt viszont, hogy a második negyedévben a pénzügyi és befektetési szolgáltatások eredménye csak töredéke volt az első negyedévinek.
A bankok már most félretettek a plusz sarcra
A második negyedévi eredményt ezen felül érdemben rontotta, hogy a hitelintézetek már ekkor elhatárolták a tranzakciós illeték befizetések elmaradása miatt kivetett egyszeri pótbefizetési kötelezettségük egy részét (ezt a kormány azért vetette ki ad hoc módon, mert nagyon felüllőtte a tranzakciós illetékből várt bevételeket). További lényeges eredményrontó tényező volt, hogy a második negyedévben több értékvesztést és kockázati céltartalékot képeztek a hitelezési kockázatokra.
Kevesebb a hitel, de több a problémás
Bár az összes késedelmes hitelek aránya némileg mérséklődött, az első negyedév végi 25,5 százalékról 24,5 százalékra, ugyanakkor a 90 napon túl késedelmes hiteleké kismértékben emelkedett a második negyedév végére. A vállalati hiteleknél 0,4 százalékponttal, 17,2 százalékra, a lakossági jelzáloghiteleknél pedig 0,7 százalékponttal, 18 százalékra nőtt a nem teljesítő hitelek aránya.
Az elemzés kitér arra, hogy júniusban tovább zsugorodott mind a vállalatok, mind a háztartások hitelállománya (0,9 illetve 0,6 százalékkal). A hitelintézetek összes ügyfélhitel állománya ugyanakkor 0,8 százalékkal emelkedett júniusban az önkormányzati adósság kormányzati átvállalásának következtében. A szövetkezeti hitelintézetek ugyanakkor a hónap során növelni tudták mind háztartási, mind vállalati hitelállományukat, míg a bankoknál csökkentek a hitelállományok.
Egyre kevésbé vonzó a betét?
A hitelintézetek belföldi ügyfélbetét állománya a májusi 0,4 százalékos bővülés után júniusban 1,1 százalékkal visszaesett, a vállalati betétállomány 2 százalékkal, a háztartásoké 0,8 százalékkal lett alacsonyabb. A háztartások továbbra is inkább az alternatív megtakarítási formákat, elsősorban a befektetési jegyeket és az állampapírokat preferálják, így az idei első félévben összességében már 5,1 százalékkal csökkent a háztartások hitelintézeti betétállománya.
Júniusban folytatódott az a február óta tartó trend, hogy a hitelintézetek a zsugorodó mérlegfőösszeg növekvő részét tartották szuverén eszközökben, így június végén a jegybanki eszközök és az állampapírok együttes állománya a hitelintézetek mérlegfőösszegének már több mint negyedét tette ki. A szuverén eszközök növelése a bankokat és fióktelepeket jellemezte júniusban, míg a szövetkezeti hitelintézeteknél az arány az előző havival megegyező volt.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2 órája
-
Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
2 órája
-
Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
2 órája
-
Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
3 órája
-
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
3 órája
-
Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
3 órája
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
4 órája
- Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza
- Dupla égi műsor lesz ma este: ritka napfogyatkozással indul az év legnagyobb csillaghullása!
- Magyar Péter: egy új műszaki megoldással fenntartható Paks működése – FRISSÍTVE
- Velencei-tó: ingatlanpiaci korrekció jöhet 2027-ben
- Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban
- Románia kénytelen meghozni a döntést: leállítják az atomerőművet Cernavodánál
- Nagyon aktív volt a titkosszolgálat az Orbán-kormány 16 éve alatt
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Csütörtökre nem változnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak.
Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Ismét megszaporodtak a gyanús üzenetek.
Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Betiltanák a 14-15 évesek számára.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Harmadik helyen a forint a világ devizapiacának nyertesei között
16:58
-
A mentőbeszerzéseknél is lophattak, nyomoz a rendőrség
16:03
-
A románok leállítják atomerőművüket a Duna alacsony vízállása miatt
15:40
-
Megtöri a több évtizedes tabut a kormány, azonnal fenékküszöböt építenek Paks alatt
14:43
-
Vészesen fogy a világ olajkészlet-tartaléka
13:47
-
A Pilisi Pityókás és a Magvető kenyere tarolt, de a Bíborfehér torta is nagyon bejött a bíráknak
17:16
-
Egyre többen próbálják ki ingyen a vízisportokat a Balatonnál – videóval
16:52
-
Új koncepció a KLM fedélzeti kiszolgálásának területén
14:42
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
13:55
-
Hazai különleges alapanyagokból készül a PICK új termékcsaládja
10:41
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Baleset Egerben: a rendőrség által körözött rolleres ütközött egy autóval
13:10
-
Négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat és rövidebb is lesz a tűzijáték
12:35
-
Éjszakai, zajos vasúti karbantartási munkákat végeznek Egerben és a környező vasúti szakaszokon
11:26
-
Újra gumikacsák az Eger-patakban
08:23
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
2026. augusztus 12. 11:48
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
2026. augusztus 12. 05:44
-
Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
2026. augusztus 12. 10:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11



