1p
A monetáris tanács öt tagja szavazott a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartására a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának március 27-i ülésén, egy tag voksolt 25 bázispontos kamatcsökkentésre, a jegybank egyik alelnöke pedig 25 bázispontos kamatemelésre - derül ki a jegyzőkönyvből.

A Monetáris Tanács tagjai egyetértettek abban, hogy  a javuló nemzetközi hangulat ellenére a hazai eszközök kockázati megítélése az utóbbi időszakban kismértékben romlott. Bár a forint árfolyama stabilan erős a korábbi időszakhoz képest, és a külföldiek aktivitása az állampapírpiacon növekedett, a hozamelvárások emelkedtek mind a forint, mind a deviza államkötvények esetében. A tagok egyöntetű megítélése szerint a hazai kockázati megítélés nagyban függ az IMF/EU megállapodással kapcsolatos fejleményektől.

A megállapodás létrejötte kedvező piaci hatást fejthet ki a jövőben, míg a tárgyalások halasztása finanszírozási kockázatot jelentene, és növelhetné a hazai eszközöktől elvárt kockázati prémiumot. A kamatdöntési vita során a tanácstagok többsége egyetértett abban, hogy az inflációs alappálya a kamattartást indokolja. Konszenzus volt abban is, hogy az alternatív forgatókönyvek valós kockázatokat jelenítenek meg, és rövidtávon egyik forgatókönyv sem indokol kamatpolitikai eltérést az alappályától.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG