3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A közel 28,3 milliárd forintos első féléves adózás előtti eredményének a záloga, hogy miközben a működési bevételei éves szinten kétszámjeggyel nőttek, a működési kiadásai csaknem 5 százalékkal csökkentek.

A nyereségnövekedést úgy sikerült elérnie a 70 százalékban az osztrák Erste Bank AG, 15-15 százalékban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, illetve a magyar állam tulajdonában lévő pénzintézet, hogy közben az eredményt javító visszaírások értéke egymilliárd forinttal csökkent. Magyarán, a visszaírás nélkül is nőtt volna az adózás előtti eredmény – hangsúlyozta az Mfor-Privátbankár kérdésére Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a féléves eredményeket ismertető mai sajtótájékoztatón.

Ügyfélhiteleik nettó állománya közel 14 százalékkal, 166 milliárd forinttal nőtt, csaknem 1400 milliárdra 2019 június végén az egy évvel korábbihoz képest. S érdekes módon ugyanezen időszakban az ügyfélbetéteik is bővültek, több mint 10 százalékkal, 193,3 milliárddal, közel 2 ezer milliárdra.

Ez a helyzet azonban némileg változott a Magyar Állampapír Plusz június elejei megjelenését követően. Az Ersténél vásárolt ezen állampapírok forrása ugyanis 40 százalékban a meglévő bankbetétek voltak, egyharmada származott más állampapírokból, a többi pedig befektetési jegyekből.

A pénzintézet tovább javította a hatékonyságát, költség/bevétel aránya 4,5 százalékkal, 53,9 százalékra javult. Sajáttőke-arányos megtérülése 14 százalékra nőtt, ami valamivel meghaladta a 2018 második negyedéviét. Ebben szerepet játszik, hogy az Erste Bank Hungary tulajdonosai az idén tavasszal a tavalyinál alacsonyabb mértékű osztalék kifizetéséről döntöttek, tovább erősítve ezzel a tőkemegfelelést.

A lakossági hitelnyújtások értéke 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ugyanennyivel nőtt a teljesítő hitelállomány éves összevetésben. A fogyasztási típusú kölcsönöknél a kihelyezés 20 százalékkal bővült tavalyhoz képest, míg az állomány 25 százalékkal nőtt egy év alatt.

Eddig 15 milliárd forint babaváró hitelt folyósítottak a 25 milliárdos értékben július 1-je óta befogadott kérelemből. E téren az Erste részesedése 20-25 százalék lehet. A hitelek lejárata jellemzően 20 év, a zömük 10 millió forintos. Az ügyfelek között 30 százalék azok aránya, akik korábban nem voltak Erste-kliensek, a budapestieké 40 százalék. A felhasználók 12 százaléka hitelkiváltásra költi a babaváró hitelt, ami valamelyest elmarad a bank 15 százalékos várakozásától. A 2600 körülire tehető összes ügyfél 87 százaléka városlakó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG