2p
Hétről hétre emelkedik az érdeklődés a jelzáloghitelek iránt, de más termékek is jól futnak mostanában.

 

 

Az idei első negyedében háromszor annyi jelzáloghitelt folyósított a Takarékbank, mint 2015 hasonló periódusában. Mindemellett április közepéig 1400 csok-kérelmet fogadtak be. A csokot igénylők mintegy 30 százaléka kérelmezett lakáscélú hitelt a családok otthonteremtési kedvezménye mellé. A 10+10 milliós kamattámogatott hitelt az igénylők összesen 10 százaléka választotta.

A lakosság mellett az építtetők részéről is erőteljes az érdeklődés: a folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyletek száma január óta megháromszorozódott. Míg tavaly összesen 5 ezer, ingatlanfejlesztők által épített lakás készült el Magyarországon, addig az idén áprilisban csak a takarékoknál folyamatban lévő, értékesítési célú lakásépítési ügyletek országosan több mint 7000 új lakás építésére vonatkoznak. Csak ezek a projektek több mint 60 milliárd forintos tételt jelentenek.

Durván felfuthat az építőipar

A most induló társasház-építési projektek többségének az átadása várhatóan 2017 első negyedévétől kezdődhet meg, a Takarékbank várakozási szerint idén a tavalyinál mintegy 8-10 ezerrel több lakás épülhet Magyarországon, míg 2017-ben ennek akár a többszöröse is reális lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG