2p
Mind a bankszámlák, mind a bankkártyák száma csökkent az első negyedévben, ami arra utal, hogy a lakosság igyekszik csökkenteni bankszámlaköltségeit.

A Magyarországon vezetett fizetési számlák száma 2014. első negyedévében 1 százalékkal esett vissza az elmúlt év végéhez képest: a 10,49 millió számlán belül a lakossági számlák számában további kismértékű csökkenés figyelhető meg, míg a gazdálkodó szervezetek számláinak száma nem változott lényegesen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban közölt, első negyedéves pénzforgalmi statisztikái szerint. 

A fizetési kártyák számában hasonló mértékű csökkenés tapasztalható, a 7,54 millió darab betéti kártya 1 százalékkal alacsonyabb a 2013 végi értéknél, míg a hitelkártyák száma az előző évi emelkedés után 4 százalékkal, 1,32 millió darabra csökkent a negyedév végére. Mindez a lap szerint arra utal, hogy a lakossági ügyfelek igyekeznek lejjebb szorítani a folyószámla-vezetéssel kapcsolatos költségeiket. 

Az internetes fizetések során használható virtuális kártyák száma viszont 2 százalékkal 629 ezer darabra, az érintés nélküli fizetési funkcióval rendelkező kártyák száma pedig 25 százalékkal 2,2 millió darabra emelkedett, így már a fizetési kártyák negyede rendelkezik az utóbbi funkcióval - írja csütörtöki cikkében a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG