4p

Újabb fontos állomásához érkezett a biztosítási szakma jövőjét formáló példátlan összefogás: a piac egyik meghatározó szereplője, a SIGNAL IDUNA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével (MBTSZ).

Az összefogás és az ünnepélyes aláírással életbe lépett partnerség tovább erősíti azt a példaértékű kezdeményezést, amely a biztosítási szakemberek legmagasabb szintű, egyetemi akkreditációval rendelkező képzési rendszerét hivatott fejleszteni. A most létrejött együttműködés újabb fontos lépés afelé, hogy minél több szakember szerezhesse meg az iparágban elérhető legmagasabb szintű képesítést.

A SIGNAL IDUNA Biztosító csatlakozása újabb erőteljes visszaigazolása annak az elkötelezett, szoros és eredményes együttműködésnek, amely a biztosítók és az MBTSZ között épül. Ez a partnerség stabil és hosszú távon is meghatározó alapot biztosít ahhoz, hogy egyre több magas szinten képzett, elhivatott szakember formálja a szakma jövőjét. Az Alfa Biztosító, az Union Biztosító és az UNIQA Biztosító korábbi elköteleződése után a SIGNAL IDUNA Biztosítóval megvalósult együttműködés is azt jelzi, hogy a piac meghatározó szereplői egyetértenek abban, hogy a jövő generációit célzó, minőségi oktatásba való befektetés közös érdek és közös felelősség. Az MBTSZ meggyőződése, hogy ez az egyre szélesedő összefogás további biztosítótársaságokat is arra ösztönöz majd, hogy aktívan csatlakozzanak a szakma jövőjét alakító közös törekvésekhez.

Daniel Kempchen, a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója és Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.
Daniel Kempchen, a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója és Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.

Az MBTSZ kiemelt célja, hogy emelje a biztosítási szakma presztízsét, és növelje a magyar társadalom biztosítási tudatosságát. Ennek érdekében indított átfogó képzési programja – melynek stratégiai partnerei sorába most a SIGNAL IDUNA is belépett – kulcsszerepet játszik abban, hogy 2030-ig ezer fő rendelkezzen Magyarországon a legmagasabb szintű biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képesítéssel.

A képzési program lendületesen fejlődik, igazodva a szakma változó igényeihez és a piac elvárásaihoz. A győri Széchenyi István Egyetemen 2023 szeptemberében elindított kétféléves felsőfokú képzés 2025 szeptemberétől már a Dunaújvárosi Egyetemen és a Miskolci Egyetemen is elérhető lesz. A tananyag folyamatosan megújul, hogy lekövesse a legfrissebb iparági trendeket, és a hallgatók valóban gyakorlatközeli, a mindennapi munkában is azonnal hasznosítható tudáshoz jussanak. Kiemelt szerepet kapnak az esettanulmányok, az értékesítési és tárgyalástechnikai készségek fejlesztése, valamint a kockázatkezelés és a risk engineering aktuális kérdései. Az MBTSZ elkötelezett amellett, hogy a résztvevők olyan korszerű és versenyképes szakmai tudással gazdagodjanak, amely hozzájárul egy tudatosabb, ügyfélközpontúbb biztosítási kultúra megerősítéséhez.

A SIGNAL IDUNA Biztosítóval kötött megállapodás értelmében a felek kölcsönösen részt vesznek egymás nyilvános szakmai és tudományos rendezvényein, népszerűsítik egymás kezdeményezéseit és programjait. Emellett szakembereik vendégelőadóként is bekapcsolódnak a felsőfokú képzésbe, és munkavállalóik, valamint biztosításközvetítői tevékenységet folytató partnereik számára is biztosított a lehetőség a képzés elvégzésére.

Daniel Kempchen, a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója és Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.
Daniel Kempchen, a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója és Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.

„A biztosítási szektor jövője nagyban függ a fiatal és képzett szakemberek utánpótlásától, így bízunk benne, hogy a klasszikus biztosítástechnikai tananyagok mellett a modern, aktuális témákban való elmélyülés is hozzásegíti a kollégákat az iparági tudás bővítéséhez, elmélyítéséhez.” – mondta Daniel Kempchen, a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója.

„A SIGNAL IDUNA Biztosítóval kötött partnerség is azt bizonyítja, hogy a magyar biztosítási piac szereplői egyre inkább egységesen gondolkodnak a jövő építéséről. Csak együtt, szakmai összefogással tudjuk elérni, hogy a biztosítási kultúra a legmagasabb szintre emelkedjen hazánkban, és vonzó pályát kínáljunk a fiatal generációk számára. Bízom benne, hogy a SIGNAL IDUNA további piaci szereplőket is inspirál majd, hogy részesei legyenek ennek a példaértékű kezdeményezésnek, hiszen a közös erőfeszítés a kulcs a sikerhez” – emelte ki Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG