1p

 

Az FHB Bank december 27-től beszüntette az Optimum Kiváltó Hiteleket a legújabb hirdetményük alapján. Fióki információk szerint semmilyen végtörlesztési igénylést nem tudnak mától befogadni, az összes új igénylőt elutasítják (lakáscélú és szabad felhasználású hiteleket is végtörleszteni lehetett FHB hitelekkel) - tudtuk meg a BankRáció.hu szakértőjétől, Gergely Pétertől .

Igénylőkből nincs hiány, a banknál égnek a vonalak, január végéig új igénylőt nem is tudnak egyszerűen kiszolgálni.

Lépett a K&H is, náluk egyetlen hitel volt alkalmas végtörlesztésre, a "K&H üzleti feltételű lakáshitel csak kamattal - gyorsított eljárás" c. konstrukciót karácsonytól kezdődően beszüntette a bank.
A termék csak lakáscélú hitel kiváltására volt igényelhető, a bank már a végtörlesztési lehetőség kezdetőtől sem volt fogékony a szabad felhasználású hitelek kiváltására. Illetve ők voltak azok, akik a saját ügyfeleiknek nem adtak végtörlesztési hitelt. Mint arról tegnap beszámoltunk, a forinthitel igénylésének elutasításával egyre több bank zárta el az ügyfelek előtt a végtörlesztés lehetőségét, cserébe a kormány a határidőkkel "játszik" és a munkáltatói kölcsön adókedvezménye felé orientálja a devizahiteleseket.

A BankRáció.hu tapasztalatai alapján a legtöbben az első hónapban a Volksbank hiteleit választották és elvétve FHB-s és K&H-s hiteleket, majd ahogy a Volksbank megemelte a kamatokat, egyre jobban előtérbe kerültek a fenti bankok. Várható volt, hogy hozzájuk is a sok igénylő miatt előbb utóbb elérik a kapacitásaik végét, így  akiknél már nem lehet új végtörlesztési igényt beadni: Oberbank, KDB Bank, FHB, K&H, Aegon.

Megnövekedett viszont a személyi kölcsönök igénylése a BankRáció.hu tapasztalatai szerint, mivel ezeket a hiteleket pár napos átfutással megkaphatják az igénylők, legalábbis azok akik legalább 100 000 Ft-os nettó jövedelemmel rendelkeznek. A legjobb ajánlatoknak alig magasabb 22%-nál a THM-e és 1-2 millió forintos hitelösszegnél nem nagy a különbség a jelzáloghitelekhez képest, mivel itt jellemzően minimálisak a kezdeti költségek.



"A nagyobb bankoknál 250,000 Ft igazolt jövedelemmel akár 3-4 millió forintos személyi kölcsönt lehet igényelni. A legtöbben úgy vannak vele, hogy mindegy hogyan, csak legyen meg a végtörlesztés (akár személyi kölcsönnel, akár egy 15% körüli THM-es jelzáloghitellel), aztán majd idő előtt visszafizetik, vagy ahogy a mostani őrület lezajlik, majd kiváltják egy kedvezőbb jelzálog alapú hitellel." nyilatkozta Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG