3p

Szeptember hagyományosan a környezeti és társadalmi fenntarthatóság hónapja a K&H-nál. Ebből az alkalomból a K&H 10 millió forinttal támogatja az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Életkezdési Alapját, amely az állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok életkezdési esélyeit javítja.

Szeptember hagyományosan a környezeti és társadalmi fenntarthatóság hónapja a K&H-nál. Ebből az alkalomból a K&H 10 millió forinttal támogatja az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Életkezdési Alapját, amely az állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok életkezdési esélyeit javítja.

A pénzintézeti csoport célja a fenntartható növekedés elősegítése. A növekedés akkor fenntartható, ha támogatja az egészséges természeti környezet helyreállítását és fenntartását, és ha érezhetően javítja szélesebb lakossági csoportok életminőségét.

„A fenntarthatóságnak csak egyik eleme a környezeti fenntarthatóság. Az üzleti életet körülvevő társadalmi viszonyok alakítása, a nehezebb helyzetben lévő rétegek élethelyzetének javítása, bevonása a közösség életébe legalább ennyire fontos” – jelentette ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője azon a sajtóreggelin, amelyen a pénzintézet képviseletében aláírták a támogatási megállapodást az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványával.

A megállapodás keretében a pénzintézet 10 millió forinttal támogatja annak Életkezdési Alapját. Az alapból azok pályázhatnak, akik kilépnek a nevelőszülői gondoskodásból és a felnőttkor küszöbén állnak. A fiatalok életkezdésüket segítő tanfolyamokra, munkakezdésüket megkönnyítő, lakhatási célokra pályázhatnak, hogy minél sikeresebben indulhassanak a felnőtt életbe.

A gondozásból kikerülő fiatalok komoly hátrányokkal indulnak az életben azokhoz képest, akik családban nőnek fel. Nincs mögöttük az a biztonság, amelyet egy család nyújthat. Komoly nehézséget okoz számukra lakhatásuk megoldása, és az, hogy nem mindig van a kezükben megfelelő szakma. Önálló életre való felkészítésük nagyobb odafigyelést, több törődést igényel. „Az Életkezdési Alap abban segít, hogy a gyermekvédelmi gondoskodás védőburkát elhagyó fiatalok felkészülten, céljaikért küzdve léphessenek ki az önálló életbe, és ezáltal minél sikeresebb felnőtt válhasson belőlük” – mondta Bán Hajnalka, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa adománygyűjtési vezetője.

Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője és Bán Hajnalka, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa adománygyűjtési vezetője.
Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője és Bán Hajnalka, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa adománygyűjtési vezetője.
Fotó: K&H/Fotó Művek

Zöld termékek és szolgáltatások

A sajtóbeszélgetésen Suba Levente a K&H fenntarthatóságért végzett munkájáról is beszélt. A bank hitelezési politikájával összhangban eddig több mint 200 milliárd forint összegű zöldhitelre kötött szerződést. A megtakarítási oldalon pedig a befektetések 50 százaléka minősített, felelős befektetési alapokban van. A K&H Biztosító új casco-szerződéseiből 27 százalék az elektromos személyautók aránya. A pénzinézet két kalkulátort is hozzáférhetővé tett ügyfelei számára. A K&H lakás energiafogyasztási kalkulátorán eddig már 3700 számítást végeztek a lakossági ügyfelek. A mezőgazdasági vállalkozók – legyenek bár növénytermesztők vagy állattenyésztők – a Bank saját fejlesztésű mezőgazdasági CO2-kalkulátorát használhatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG