Az illetéket a pénzügyi szervezetek kötelesek megfizetni, ugyanakkor lehetőségük van arra, hogy – szigorú törvényi feltételek betartása mellett – azt díjaik, költségeik emelésével az ügyfelekkel szemben érvényesítsék, azaz a fogyasztókra terheljék át.
Hogyan tehetik meg ezt a bankok?
A díjak, költségek megemelésére akkor van lehetőség, ha a szerződés a módosítás feltételeit tartalmazza, és e feltételek között szerepel a jogszabályváltozás, a pénzügyi szervezetet terhelő közteher áthárítása, továbbterhelése miatti egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kiemelt figyelemmel kíséri a piaci szereplők díjemelési gyakorlatát, melynek eredményeként a közelmúltban több jogszabálysértő intézménnyel szemben alkalmazott – jogszerűtlen díjmódosítás miatt – fogyasztóvédelmi szankciót, és egyben kötelezte az érintett intézményeket, hogy a jogtalanul beszedett díjakat fizessék vissza az ügyfeleknek - közölte a Privátbankárral a PSZÁF.
Érdemes odafigyelni
Az ügyfél számára egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás előtt 2 hónappal a pénzügyi szervezeteknek értesíteniük kell Önt a díjmódosulásról, illetve 15 nappal annak hatályba lépése előtt hirdetményben kell közzétenniük a módosított díjakat. Kísérje figyelemmel a díjhirdetést és a díjak módosítását! Ha Ön nem fogadja el a díjmódosítást, a szerződést díjmentesen felmondhatja.
Érdemes a díjak mértékét összehasonlítani más szolgáltató termékeivel és azok kondícióival. Az Ön bankolási szokásaihoz jobban illeszkedő feltételek esetén éves szinten akár több ezer forintot is megtakaríthat.
A készpénzfelvétel, kártyás vásárlás, átutalás és egyes további fizetési műveletek után a pénzügyi szervezeteknek, bankoknak január óta tranzakciós illetéket kell fizetniük, melynek mértéke 2013. augusztus 1-jétől megváltozott.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A volatilitástól a rugalmasságig: a szállodák prioritásainak újragondolása
3 órája
-
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
3 órája
-
Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
4 órája
-
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
5 órája
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
6 órája
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
6 órája
-
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
7 órája
Mfor.hu Top24
- Csúnyán lehúzza az USA a vb-győztes spanyolokat
- Hőkupola után hidegrekord: 4,6 Celsius-fokot mértek hajnalban egy hazai településen
- Kongatja a vészharangot a Fidesz: veszélyben van a hazai üzemanyagellátás
- Kapitány István: folytatjuk az állami cégek átvilágítását
- Lombikprogram: ezekben az országokban 50 pluszos nőket bevállalnak
- Dühbe gurult Zelenszkij, sajátjait is hibáztatja egy súlyos orosz csapás miatt
- Azonnali hatállyal bezárják a Mészáros-csoporthoz tartozó oroszlányi hulladékkezelőt
Pénzügyi szektor
Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor
A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor
Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor
Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor
Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor
Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor
7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett.
Pénzügyi szektor
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények.
Pénzügyi szektor
Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
3 órája
Makro / Külgazdaság
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Albérletbe költözik? Egy káreset milliókba kerülhet, ha ezt elfelejti
16:51
-
Egyre kevesebben éheznek világszerte, de így is nagy a baj
15:51
-
Pofonegyszerűen csökkenthető lenne a cégek karbonlábnyoma
14:35
-
Nem a pénz hiányzik a régió sportjából – de akkor mi?
13:33
-
Ebben is meglátszik az MNB sorozatos kamatvágásainak hatása
12:44
Turizmus Online cikkei
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
A vidék hírei
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
2026. július 25. 11:17
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
2026. július 25. 11:31
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
2026. július 25. 13:46

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




