1p
Az uniós átlagot meghaladó növekedési lehetőségei vannak a bankszektornak Közép-Kelet-Európában közép-és hosszú távon - áll az UniCredit csütörtökön ismertetett elemzésében. Új fiókokat is nyithatnak.
Unicredit Bulgária, 2008 (fotó: Wikimedia Commons)

Ezt figyelembe véve a legnagyobb olasz bankcsoport továbbra is kiemelt figyelmet fordít azokra a térségbeli országokra, ahol erős pozíciókkal rendelkezik, azaz például Törökországra, Oroszországra, vagy Csehországra. Mindamellett a dokumentum szerint új fiókok nyitásával ésszerűen kell eljárni, és azokra az országokra kell koncentrálni, ahol nagyok a növekedési lehetőségek. Federico Ghizzoni vezérigazgató véleménye szerint az olaszországi gazdasági növekedés lassulása miatt nem lesz könnyű az idei év a hazai piacon, de bízik abban, hogy a második félévben már jobbak lesznek az eredmények, majd 2013-ban növekedésnek indul a bankcsoport.

Tavaly az UniCredit az egyszeri tételek beszámításával erős veszteséggel zárta a tavalyi évet, csoportszinten nettó 9,2 milliárd euró volt a mínusz az egy évvel korábbi 1,3 milliárd eurós adózott eredményt követően. Az egyszeri tételek nélkül az éves adózott eredmény 1,1 milliárd euró lett, 27,3 százalékos csökkenéssel 2010-hez képest. Az év egészében a bevételek 25,2 milliárd eurót tettek ki, 3,4 százalékkal csökkenve a tavalyi évhez viszonyítva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG