1p
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésén várhatóan nem változtat a jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szintjén.

A Reuters hírügynökség múlt csütörtökön ismertetett felmérése szerint a megkérdezett elemzők a jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szinten tartását várják a monetáris tanács keddi ülésén.

Fotó: Soós Lajos/MTI

Az elemzők úgy érveltek, hogy az európai piacok bizonytalansága miatt nyomás alá került a forint, és ez nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést.

Ennek némileg ellentmond, hogy az MTI a múlt héten olyan elemzői véleményeket idézett Londonból, miszerint akár kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem állna meg.

Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piaci főközgazdásza befektetők számára összeállított szerdai helyzetértékelésében kimutatta, hogy amikor a forint a múltban a jelenlegi, 303 forint/eurós szintek környékére gyengült, azt rendszerint valamilyen közbeavatkozás követte a magyar hatóságok részéről.

A cég vezető elemzője felidézte, hogy a forint a 300-315 forint/eurós sávban mozgott, amikor az MNB novemberben és decemberben fél százalékpontos kamatemeléseket hajtott végre. Amikor pedig legutóbb ismét 300 forint/euró fölé gyengült a magyar valuta, a kormány engedményeket tett a jegybanktörvény vitatott pontjaiban.

A Capital Economics főközgazdásza azt jósolta, hogy a jelenlegi forintgyengülésre válaszul a kormány ezúttal valószínűleg újabb nyilatkozatokban fogja megerősíteni elkötelezettségét az IMF/EU-programról szóló megállapodás megkötése mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG