3p

Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.

A jelentést legalább kétévente kell kiadni, és a legutóbbi épp 2024 júniusában született Magyarországról. A mostani dokumentumot különösen aktuálissá teszi a Tisza-kormány hivatalba lépése, amely a mandátuma végére, 2030-ra szeretné felkészíteni Magyarországot az euró bevezetésére. 

A jelentés alapján kemény munka vár a kormányra, mert Magyarország egyetlen feltételt sem teljesít.

Ehhez a következőkre lenne szükség:

  • megfelelő jogi szabályozásra;
  • mérsékelt inflációra;
  • kordában tartott állami kiadásokra és államadósságra;
  • stabil, az ERM II. mechanizmusban legalább két éve részt vevő forintra;
  • valamint visszafogott központi kamatlábra

A jelentés nem tért ki rá, de a magyar állam még egy olyan feltételt sem teljesített, amely nincs is az EU elvárásai között. Az alaptörvényen is módosítani kellene, amelybe beleírták, hogy Magyarország pénzneme a forint, bár a tiszás kétharmaddal aligha ez lesz a mostani kabinet legnehezebb feladata – írja a Telex.

Arrébb van még az euróbevezetés
Arrébb van még az euróbevezetés
Fotó: DepositPhotos.com

Várhatóan az inflációval nem lesz gond, legalábbis rövid távon. Ezt egy éven át másfél százalékkal a legjobban teljesítő három tagállamé alatt kellene tartani.

A hosszú távú kamatokról és az árfolyamról is megjegyezték, hogy erősödött az áprilisi választás óta, de a forint még nem lépett be az ERM II. árfolyammechanizmusba, ahol legalább két évet kellene stabilan eltöltenie.

A konvergenciajelentés megjegyezte, hogy az előző kormány vállalása szerint 2026-ban kellett volna visszatérni három százalék alá a költségvetési hiánynál, ez is problémás tehát. . 

2024-ben és 2025-ben az államadósság elleni harcot is bukta az előző vezetés, mindkétszer nőtt a GDP-arányos mutató – ha így megy minden tovább, a 2025-ös 75 százalék körüli érték helyett 2036-ra már 103 százaléknál fogunk tartani a jelentés szerint.

A dokumentum egyéb tényezőket is vizsgált, amelyeknek jelentősége van az euró bevezetésénél. Megjegyezte, hogy Magyarország erősen beágyazott az euróövezetbe kereskedelmileg, és a befektetések 55 százaléka onnan jött, de az üzleti környezet terén a magyar állam rosszul teljesít. A Világbank statisztikáiban az EU-tagok közül a második legrosszabb jogállamiságban, valamint alulról harmadik a szabályozás minőségében és a korrupció ellenőrzésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG