5p
Mintegy Németországnak tett kegyes lépésként mutatja be Lázár János az MKB megvásárlását, amelyet rossz banknak nevez a Figyelőnek adott interjúban. A politikus rossz néven veszi, hogy a korábbi fideszes vezetők most "hátbatámadják" a jelenlegi élpolitikusokat.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Fideszre nem a kormányzati döntések negatív társadalmi következményei jelentik a legnagyobb veszélyt - hiszen 2011–12-ben voltak ennél sokkal rosszabb helyzetben is -, hanem az ha a törzsszavazóik, a saját politikai véleményformálóik vagy meghatározó politikusaik bizonytalanodnak el vagy fordulnak ellenük. Bírálatát Pokorni Zoltánnak címezte a Figyelőnek nyilatkozó miniszter, aki szerint összességében mégis az számít, hogy legközelebb 2018-ban lesznek választások. Kérdés, hogy akkor milyen ajánlattal tudnak előállni a választópolgárok bizalmának megőrzése érdekében - mondja. Addig pedig nagyon sok vitát le kell folytatni, és azokat meg is kell nyerni.

"Az MKB egy rossz bank"

Nem leszünk az oroszok strómanjai az Európai Unióban, de nem fogjuk kiszolgálni az amerikaiakat sem. Megbízható partnerek és jó szövetségesek lehetünk, ahol megkapjuk a magyaroknak járó tiszteletet és megbecsülést - nyilatkozta a Figyelőnek. Európa jövője Lázár szerint Németország kezében van, s Magyarország jó szövetségese lehet Németországnak. Szerinte példa erre, amikor a Magyar Külkereskedelmi Bankot – ami egy rossz bank – az állam méltányos körülmények között átveszi a német Bayerische Landesbanktól. Az MKB-val kapcsolatban a legrosszabb föltételezésekből indultak ki, amelyek be is váltak. Hosszú ideje nagyon rossz irányba mentek a dolgok. Az MKB tökéletes példa arra, hogy állami tulajdonos nélkül is el lehet úsztatni egy pénzintézetet, ha a menedzsment nem áll a helyzet magaslatán. Az egy rosszul vezetett, szétlopott bank volt, most az a feladatunk, hogy talpra állítsuk, konszolidáljuk, megerősítsük, és leválasszuk a működésképtelen részeket – mondja Lázár, aki szerint ma még nem tudható, hogy többe kerülhet-e az MKB konszolidációja, mint amennyit a német anyabank beletett búcsúajándékként, de a vásárlás stratégiai döntés volt, amelynek célja, hogy a magyar tulajdon 50-70 százalékos részt tegyen ki a bankrendszerben. A Budapest Bank ugyanakkor egy kiválóan működő, jól vezetett, profitábilis pénzintézet, nagy értéke a bankrendszernek. Sokan tanácsolják és érdemes megfontolni, hogy a különböző hitelintézeti érdekeltségekből hozzanak létre egy kereskedelmi, alapvetően vállalati ügyfeleket kiszolgáló bankot, és ezt egyben adják el. Nemzetközi tanácsadó cégek bevonásával keresik a professzionális megoldást.

Azt, hogy jó vásár volt-e ez Magyarország számára az MKB megvásárlása, a miniszter szerint annak fényében kell vizsgálni, hogy mi a kormány célja a bankrendszerrel. Nézetük szerint a gazdasági növekedés fenntartása lesz a következő négy év kulcskérdése. Van olyan, amikor a rezsicsökkentés lendít a gazdaságon, növeli a fogyasztást, s van, amikor az uniós pénzek befolyásolják érdemben a növekedést. Ugyanígy érdemi változást hoz, ha egy megállapodás születik a hitelintézetek és a magyar állam között, amellyel lezárul a bankrendszer átalakítása. 2015. június elsejével megtörténhet a devizahitelek kivezetése, és áttérhetünk a forintalapú hitelekre. Tartós növekedés banki finanszírozás, olcsó, jó hitelek nélkül elképzelhetetlen. Ezzel összefüggésben jelezte a miniszterelnök úr a napokban: a kormány nyitott a tárgyalásokra a bankadó érdemi csökkentése érdekében. Nem az a céljuk, hogy állami tulajdonú hitelintézeti rendszer jöjjön létre, hanem egy több mint 50 százalékban hazai, magyar tulajdonú. Ausztriában 76 százalékos az osztrák kézben lévő bankok aránya. Szeretnék, ha ez az arány nálunk 50 és 70 százalék között lenne.

Az MKB és a Budapest Bank átvétele nem azt jelenti, hogy állami tulajdonban maradnak, három éven belül a magyar államnak transzparens módon értékesítenie kell őket.

Erste, Raiffeisen: stratégiai partnerek?

Lázár elmondja: jelenleg osztrák bankokkal tárgyalnak stratégiai együttműködésről, illetve az állami hitelintézeti portfólió kibővítéséről. Az Erstéről és a Raiffeisenről van szó, amelyeket a miniszter szavai szerint stratégiai szövetségeseknek tekintik. Nyilvánvalóan más a pozíciójuk Magyarországon, mint az amerikai pénzintézeteknek vagy a német Bayerische Landesbanknak. Számítunk a jó osztrák szövetségesi viszonyra. Miután tárgyalt az Erste Bank vezetőjével, azzal bízta meg Lázárt a miniszterelnök, hogy tegyenek egy közös megegyezési javaslatot. Az Erstének stratégiai céljai vannak Magyarországon, erős pénzintézetnek számít nálunk, és ez kiemelt figyelmet érdemel. A Raiffeisen helyzete lehet, hogy más, Lázár azt mondja szeretnék, ha a jövőről velük is szót tudnának érteni.

Három éve van a magyar befektetőknek

Hogy hol van az a magyar befektetői kör, amely szóba jöhet a privatizációkor azzal kapcsolatba a miniszter azt mondja, nem tud nevekkel szolgálni. Három év alatt szeretnék olyan helyzetbe hozni az MKB-t és a Budapest Bankot, hogy transzparens körülmények között megtörténhessen a magánkézbe adásuk. Ennyi ideje van tehát a potenciális magyar befektetőknek a felkészülésre. Huszonöt év telt el a rendszerváltás óta, elég idő ahhoz, hogy kiderüljön, a tőketulajdonosaink képesek-e egy magasabb osztályba lépni vagy sem.

Az energiaszámla helyben járása lesz a minimum ügyfélnyerteség

Az energetikai térnyerés során az ügyfelek minimum nyeresége az lenne, hogy egy ideig nem kellene a jelenleginél drágább tarifával számolniuk - a jövedelmekhez képest szeretnék tartóssá tenni az energiadíjak alacsony arányát. Ebben sokat segít az a szinergia, ami az MVM, az FHB, a posta, a takarékszövetkezetek és az állami energiaszolgáltató állami irányításával megvalósul - Brüsszel jóváhagyása e kérdésben még nincs meg, folyamatban vannak az egyeztetések. (Figyelő 9-13.o.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG