1p
A bankszövetség javaslata szerint az állampapírhozamok 130 százaléka plusz 3 százalékpontra emelnék a támogatott lakáshitelek ügyleti kamatának maximumát, a törlesztőrészletek azonban még így is alacsonyak maradhatnak - írta a hétfői Világgazdaság a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről aláírt, a birtokába került emlékeztető alapján.

A mostani rendelet szerint a bankok az állampapírkamatoknál 3 százalékponttal nagyobb kamattal kínálhatják a támogatott lakáshiteleket, ami szakértők szerint olyan alacsony, hogy a hitelintézeteknek nem éri meg kínálni azokat. A lap információi szerint a tavaly decemberi kormányrendelet alapján a pénzintézetek eddig egyetlen szerződést sem kötöttek.

A bankszövetség javaslata szerint az ügyleti kamat plafonja a referencia állampapírhozamok 130 százaléka plusz 3 százalékpont lenne. A kormány által tavaly kidolgozott kamattámogatott lakáshitelek nem jelentek meg a bankok kínálatában, ugyanis az ott megfogalmazott kamatelvárás nem motiváló számukra. Vagyis a kamat jelenlegi felső korlátja 10,5 százalék körül lenne, szemben a legolcsóbb fix kamatperiódust kínáló lakáscélú hitelekkel, amelyek jelenleg inkább a 12 százalékot közelítik meg.

Korábban már Matolcsy Györgyis utalt egy új otthonteremtési program kidolgozására. Véleménye szerint z első otthonteremtési program, melynek részét képezi a szocpol és az államilag támogatott forinthitel kudarcot vallott. Részletek>>

A kamattámogatás miatt (az államkincstár az első évben - hitelfelvételi céltól és a gyermekek számától függően - átvállalja a kamat 50-70 százalékát -, majd a támogatás az 5. évben 35-50 százalékra mérséklődik) a családok az első évben a támogatott forinthitelt még a megemelt plafon mellett is 6-8 százalékos kamat mellett vehetnék fel, ami vetekszik a svájci frank hitelek kamatával, miközben nincs árfolyamkockázat - írta a Világgazdaság, hozzátéve, hogy később a támogatási szint csökkenése miatt nő a törlesztőrészlet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG