3p

Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben lassult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme júliusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.

Az év hetedik hónapjában az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékkal, március óta a leglassabb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben az előző hónapban jegyzett 3,5 százalék után. A júliusi volt sorban a második lassulás, miután márciustól májusig jelentősen gyorsult az infláció, a közel-keleti háború okozta energiadrágulást tükrözve.

Júliusban havi szinten az elemzői várakozásokkal megegyezően, 0,1 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex az előző havi 0,4 százalékos csökkenést követően. Júliusban az energiaárak éves összevetésben 14,7 százalékkal emelkedtek, míg egy hónappal korábban 15,7 százalékos növekedést jegyeztek fel.

Ezen belül a benzin ára 24,6 százalékkal ment fel az előző havi 26,7 százalékos drágulást követően, miközben a fűtőolaj 39,1 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban, szemben az előző havi 42,9 százalékos drágulással. A földgáz 4,3 százalékkal drágult, a villamos energia ára pedig 4,2 százalékkal emelkedett éves bázison. Az élelmiszerárak éves növekedésének mértéke az előző havival megegyezően 3,0 százalék volt, míg a lakhatás ára az előző havi 3,3 százalékot követően 3,2 százalékkal nőtt.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) által inkább követett, a kamat alakítása szempontjából különösen fontos élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció éves szinten az elemzői konszenzusnak megfelelően 2,5 százalékon, február óta a legalacsonyabb szinten állt az júniusi 2,6 százalékot követően.

A kérdés, hogy miat szól ehhez az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed
A kérdés, hogy miat szól ehhez az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed
Fotó: X/@federalreserve

Havi szinten az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított áremelkedés mértéke (maginfláció) ugyancsak az elemzői konszenzussal megegyezően 0,2 százalék volt júliusban az előző havi stagnálás után.

A Fed inflációs célja 2 százalék.

Legutóbbi, július 29-én végződött kétnapos kamatdöntő ülésén a Fed az elemzői konszenzussal összhangban január, március, április és június után ismét változatlanul hagyta a kamatszintet, azt követően, hogy december 10-én ugyancsak a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 3,50-3,75 százalékra csökkentette az irányadó dollárkamat-tartományt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG