1p
Az MNB szerint az Országgyűlés által mai napon elfogadandó jegybanktörvény, valamint a jegybank és PSZÁF összevonását lehetővé tévő módosítás veszélyezteti a gazdaság stabilitását és sérti hazánk érdekeit. A jegybank véleménye szerint az új jogszabály a jegybanki döntéshozatal kormánypárti befolyásolásának lehetőségét teremti meg.

A jegybank szerint a kormány által beterjesztett és az Országgyűlés kormánypárti többsége által mai napon elfogadandó új jegybanktörvény, valamint az új alkotmány átmeneti rendelkezéseiről szóló törvénynek a jegybank és PSZÁF összevonását lehetővé tévő módosítása veszélyezteti a magyar gazdaság stabilitását, ezért súlyosan sérti hazánk érdekeit.

A múlt heti módosítást követően a mai napon szavaz a Ház a jegybanktörvényről. A törvénytervezet már eddig is nagy port kavart, kritikáját fejezte ki többet között az Európai Központi Bank, Barroso és az IMF delegáció vezetője is. Mindezek ellenére mivel a kormány "alkotmányos kötelezettsége elfogadni" a törvényt, vélhetően azt a mai napon meg is szavazza a Parlament.

Az MNB szerint az új jogszabályok együttese megteremti a jegybanki döntéshozatal kormányzati, pártpolitikai érdekek szerinti befolyásolásának lehetőségét, amely — ahogy arra nemzetközi szervezetek (Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap, Európai Központi Bank) többször és hangsúlyosan felhívták a jogalkotó figyelmét — ellentétes a Magyarország által aláírt és elfogadott nemzetközi szerződéssel, az Európai Unió alapdokumentumával.

A jegybank kiemelte, hogy az Európai Uniós joggal összeegyeztethetetlen törvények, illetve az egyeztetések elmulasztása miatt a nemzetközi szervezetek bizonytalan időpontra halasztották a Magyarország számára nyújtandó hitelről szóló tárgyalásokat.

A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bank mindezidáig pártpolitikai befolyástól függetlenül, szakmai megfontolások alapján, az ország egészének érdekében végezte munkáját. A most elfogadás előtt álló törvények együttesen összeegyeztethetetlenek a jogbiztonság elvével és lehetőséget teremtenek arra, hogy a kormányzat saját rövid távú politikai céljainak érdekében befolyásolja a jegybanki döntéshozatal folyamatát.

Az MNB álláspontja szerint amennyiben a Magyar Országgyűlés kormánypárti többsége a jogszabályt az Országgyűlés előtt lévő egységes javaslat szerinti formában elfogadja, úgy az tovább erősíti a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát, veszélyezteti a magyar gazdaság stabilitását, ezért súlyosan sérti Magyarország érdekeit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG