4p
Kiverte a biztosítékot a munkahelyeken a dráguló banki tranzakció, ezért a szakszervezetek azt javasolják, legyen járulékmentes az a kompenzáció, amellyel a cégek átvállalhatnák a folyószámlákra utalt bérek felvételének költségét. A kormány havi két ingyenes készpénzfelvételt akar, egyelőre nem tudni, hogyan.

A javaslatot a vegyipari szakszervezet ma levélben elküldte a kormány illetékeseinek; szerintük ugyanis nem lehet rezsicsökkentésről beszélni, ha azt, amit a kormány látványosan betesz az emberek egyik zsebébe, a másikból bújtatottan kiveszi. Márpedig az emelkedő  tranzakciós illeték is a családi rezsi része.

Augusztusban drágább lett a fizetésünk

Mennyiért jutsz hozzá a fizetésedhez?

A tranzakciós illeték készpénzfelvétel esetén 6 ezrelék, ez azt jelenti, havonta 100 ezer forintonként 600 forintot fizet a bank a költségvetésbe ezen a címen. A bankszámlák, bankkártyák friss kondícióit végigböngészve kiderül: nem igazán találni olyan, az átlagos jövedelem mellett igénybe vehető számlacsomagot, ahol ezt a terhet végső soron ne az ügyfél fizetné meg. Márpedig aki havonta 100 ezer forintot kivesz a bankautomatából, az így közvetve évente 7200 forintot csenget be a költségvetésbe.

A tranzakciós illeték augusztus 1-jével emelkedett meg. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bevételnövelő intézkedés bejelentésekor azt mondta:  mivel verseny van a bankok között (akik a tranzakciós illeték alanyai), nem kerül majd többe a bankolás, mert a pénzintézetek nem hárítják át a megemelt díjakat.

Ugyanakkor a Privátbankár felméréséből kiderült, hogy van olyan bank, amely még a kártyás vásárlásra is felszámítja majd a díjat. Ráadásul például a közszolgáknak eddig több helyen is részben, vagy egészben megtérítették a banki költségeiket, nemrég tőlük is elvették ezt a juttatást.

Akkor inkább borítékban kérjük?

Ha más megoldás nincs, akkor készpénzben követelik bérüket a dolgozók, hogy semmiféle tranzakciós díj ne terhelje őket, s tisztán hozzájuthassanak a fizetésükhöz - állítja tapasztalataira hivatkozva a vegyipari szakszervezet (VDSZ). A helybeni kifizetési rendszer visszaállítása azonban olyan költséggel jár, amelyet egyetlen munkaadó sem vállal, ezért a szakszervezetekkel közösen keresik a megoldást.

A VDSZ azt javasolja, járulékmentesen fizethessenek a cégek olyan kompenzációt a dolgozóknak, amely a banki tranzakció költségét ellensúlyozza - írja közleményben és a kormány illetékeseinek - Rogán Antalnak, a kormánypárt frakcióvezetőjének és Németh Szilárdnak, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetőjének - küldött levelében Székely Tamás, a szakszervezet elnöke. Tapasztalatuk szerint a legtöbb cégnél hajlanának a kompenzációra, ha azt nem terhelné adó és egyéb járulék.

A bankszámla költsége is rezsi

Székely szerint a munkahelyeken soha nem tapasztalt elégedetlenséggel fogadják a dráguló banki költségeket, s felháborítónak tartják a rezsiemelésnek ezt a módját. Mert ez is rezsi, hiába próbálják más köntösbe bújtatni, hiszen a családi költségvetést terheli, ráadásul mostantól csaknem a kétszeresére emelkedik - véli.

Székely szerint a bérek folyószámlára történő átutalását nem a dolgozók választották, hanem rájuk kényszerítették, ezért érthető, hogy jogukkal élve követelik a készpénzes forma visszaállítását vagy olyan megoldást, amellyel a teljes pénzükhöz hozzájuthatnak. A tömeges készpénzes kifizetés azonban nemcsak a cégeket, hanem az egész gazdaságot megrendítené, ezért közös érdek megtalálni a mindenki számára megfelelő megoldást - érvel Székely.

Havi két ingyenes készpénzfelvétel: a kormánynak is van ötlete (?)

Rogán Antal egy hétvégi interjúban beszélt arról: a tranzakciós adó bevezetése valóban többletköltséget jelent az ügyfeleknek a banki műveleteknél. Szerinte azonban mivel ez ezrelékes mértékű, elsősorban annak jelent nagy terhet, aki sokszor sok pénzt mozgat.

Rogán Antal az interjúban bejelentette: javasolják, hogy egy hónapon belül mindenki ingyenesen vehessen fel kétszer készpénzt. Mint mondta: a javaslat részleteit még nem dolgozták ki. Első körben nehéz elképzelni, hogyan lehetne kivitelezni az ötletet, részletek híján még találgatni sem tudunk arról, hogyan szabályozná az ingyenes készpénzfelvételek számát a banki termékeknél a kormány. Ha jogszabállyal kényszerítik a pénzintézeteket arra, hogy valamely bevételükről mondjanak le, ne legyenek illúzióink: máshol fogják beszedni a hiányzó pénzt, ahogy a miniszter várakozásai ellenére a tranzakciós illeték is a végén az ügyfeleken csattan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG