1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Inkább kínálati, semmint keresleti problémák akadályozzák a magyarországi hitelezés beindulását, ezen belül is elsősorban a bankok hitelezési hajlandóságának hiánya okoz gondot - mondta Simor András jegybankelnök a portfolio.hu által szervezett Budapesti Gazdasági Fórumon kedden.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke "A bankok és az állam viszonya válságok idején" című előadásában elmondta: alapvetően nem a hitelezési képességgel van gond, azaz, hogy nincs forrás, vagy tőkehiány van, hanem a hitelezési készséggel. Alacsony a bankok kockázatvállalási hajlandósága - tette hozzá.

Simor András szerint ki kell lépni abból az ördögi körből, ahol a bankokra rakódó állami terhek miatt a kamatmarzsok nem csökkennek, emiatt tovább nő a nemteljesítő hitelek aránya, ami miatt a bankok hitelezési képessége is romlik, így a növekedés és a költségvetés helyzete is.
A jegybankelnök szerint erősíteni kell a piaci versenyt és a fogyasztóvédelmet: a magasabb marzsok leszoríthatók szabályozással is, így például átlátható árazásról szóló törvényekkel.

A feltőkésítés nem az állam feladata

Fotó: Soós Lajos/MTI

Csökkenteni kell továbbá az állami elvonást, és kezelni a bankválságszerű tüneteket: elő kell segíteni a nemteljesítő hitelállomány kitisztítását, csökkentetni kell a banki terheket. Leszögezte ugyanakkor, hogy a feltőkésítés továbbra is az anyabankok feladata kell, hogy legyen.
Ezen kívül élénkíteni kell a nem-fogyasztási célú és vállalati hitelezést, amiben lehet szerepe az állami garanciaprogramoknak is.

Nem a külföldi tulajdon gátolja a hitelezést

Összességében, a helyzet javulásának "alfája és omegája" a kiszámítható, verseny- és piacbarát gazdaságpolitika - foglalta össze javaslatait a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Nem cél önmagában a bankrendszer támogatása csak eszköz a gazdasági stabilizációs törekvések megteremtésében - mondta.
A magyar bankrendszer helyzetéről szólva Simor András emlékeztetett rá, bár "azt szokás mondani, hogy túlságosan magas a külföldi tulajdon aránya", és összehasonlítva a nyugati államokkal, a mérlegfőösszeg-arányos külföldi tulajdonhányad valóban magas, de a térségben továbbra is a legalacsonyabb. Látva a környező országok hitelpiacát "nehéz azt állítani, hogy ez lenne a hitelezés akadálya" - tette hozzá.

Elmondta: részben a magas külföldi tulajdonhányadnak köszönhető, hogy a magyar államnak viszonylag kis mértékben kellett beavatkoznia a válság során. A külföldi anyabankok ugyanis tőkét fektette be magyarországi leányaiknál - tette hozzá.
Simor András aggodalmainak adott hangot, amiért a magyar bankrendszerben nemzetközi összehasonlításban alacsony a hitelportfoliók rossz részére elkülönített tartalékok fedezeti aránya. Mint mondta, a nemteljesítő hitelek aránya viszonylag magas, míg az értékvesztéssel való fedezés alacsony.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG