3p

A hitelekre bevezetett törlesztési moratórium számos kérdést felvet mind a pénzintézetek, mind pedig az ügyfelek részéről. Vélhetőleg az MNB is érzékelte a bizonytalanságot, ezért folyamatos tájékoztatással segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott más szabályok alkalmazása kapcsán. Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentetett új felügyeleti kérdések és válaszok gyűjteménye is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hetekben nem csak felügyelési elvárásokat fogalmazott meg a pénzügyi piacok felé, de – a piac szereplőkkel, érdekképviseleteikkel való egyeztetések nyomán – folyamatos segítséget nyújtott és nyújt a fizetési moratórium, illetve a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások betartása érdekében. Mint a jegybank közleményéből kiderül, a fentiek érdekében tette közzé az MNB – elsősorban a hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, illetve valamennyi egyéb érdeklődő számára – a veszélyhelyzet kapcsán született kormányrendeletek, felügyelési elvárások megértését, megfelelő napi alkalmazását támogató új (hetente frissülő) Kérdések és válaszok gyűjteményét.

Szerkesztőségünk tapasztalata szerint komoly igény van ezekre az információkra, mert lapunkhoz is rendszeresen ékeznek kérdések, amelyben olvasóink segítséget kérnek a szabályok értelmezésében.

A kérdések és válaszok egyebek közt kitérnek a törlesztési moratórium kapcsán a folyószámla-hitelkeretek, a hitelkártyák, lakás-takarékpénztári termékek, az állami kamattámogatás, a pénzügyi lízing, a kézizálogkölcsönök, a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó egyes speciális kérdések, a követeléskezelés témáira éppúgy, mint a teljes hiteldíj-mutató (THM) maximum megfelelő alkalmazására.

Az MNB segít eligazodni a moratórium kérdéseiben
Az MNB segít eligazodni a moratórium kérdéseiben

Külön szakasz foglalkozik a piaci szereplők panaszkezelése és ügyfelekkel kapcsolatos ügyintézése kapcsán alkalmazandó magatartásra. Az MNB ezek mellett egyebek közt elvárja azt is, hogy a pénzügyi intézmények a törlesztési moratórium témájában az ügyfeleiknek kiküldendő írásos tájékoztatók szövegét előzetesen mutassák be a jegybank fogyasztóvédelmi felügyelői részére. Az MNB irányt mutatott abban is, hogy az érintett pénzügyi intézmények milyen adatokat kérjenek be ügyfeleiktől abban az esetben, ha azok nem kívánják igénybe venni a törlesztési moratóriumot. Jegybanki elvárás az is, hogy a piaci szereplők pontosan tájékoztassák ügyfeleiket, hogy e szándékukat mely kommunikációs csatornákon jelezhetik az adott bank, pénzügyi vállalkozás felé.

Az elmúlt időszakban az MNB vezetői körlevélben fejtette ki álláspontját többek között a fizetési moratórium időszakát megelőzően késedelmessé vált lakossági ügyfelek Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) törvény szerinti kezelésére vonatkozóan. Az MNB emellett honlapján nemrég külön önálló aloldalt is létrehozott a koronavírus nyomán megtett gazdasági-pénzügyi válaszlépések bemutatására.

A jegybank az elmúlt hetekben vezetői körlevelekben, s szakmai konzultációk keretében is megfogalmazta felügyelési elvárásait a pénzügyi, biztosítási, tőkepiaci és pénztári piac szereplői számára. Az MNB ezekben leszögezte, hogy a mostani veszélyhelyzetben is elvárja a pénzügyi piacok valamennyi szereplőjétől, hogy – a szükséges biztonsági intézkedések betartásával – mindig megfelelő minőségben szolgálják ki az ügyfeleiket. A pénzügyi stabilitás, a piacokba vetett bizalom egyik záloga, hogy a különböző szektorok a járvány időszakában is folyamatosan működjenek, kiszolgálva ügyfeleiket, hangsúlyozza közleményében az MNB.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG