4p
A közép-kelet-európai régióban jól teljesít az OTP, az ukrán és orosz piacokon azonban szenved - így összegezhető egy mondatban az OTP első negyedéves jelentése, amelyet pénteken hajnalban tettek közzé a tőzsde honlapján. A várakozásokkal szemben nem lett veszteséges a bankcsoport.

 

 

Közel 2 milliárdos nyereség a várt veszteség helyett

A bankcsoport 1,913 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el az idei első negyedévben, ami éves összevetésben 67 százalékos csökkenés, és 82 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél. Az eredmény lényegesen jobb a várakozásoknál: az elemzői konszenzus 3,5 milliárdos veszteség volt.

A korrekciós tételek 26,4 milliárd forintot tettek ki (bankadó, a biztosítási törvény változásából eredő leírás, ukrajnai kockázati költség, elszámolásra korábban megképzett tételek egy részének visszaírása, romániai akvizícióhoz kapcsolatban elszámolt badwill részleges visszaírása).

Az így korrigált adózott eredmény 2015 első negyedévében 28,3 milliárd forint volt, amely bár 20 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen - 177 százalékkal - meghaladja a 2014. negyedik negyedévi eredményt.

2014 1Q 2014 4Q 2015 1Q Negyedéves változás Éves változás Konszenzus Eltérés a várakozástól
Konszolidált adózás utáni eredmény 5,864 10,928 1,913 -82% -67% -3,584 5,497
Korrekciós tételek (összesen) -29,449 698 -26,416 -10% -29,181 2,765
Konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 35,312 10,23 28,329 177% -20% 25,597 2,732

Bolgár csoda, orosz mélypont

A külföldi csoporttagok közül kiemelkedően erős lett a bolgár eredmény, nyereséges a működés valamennyi kisebb keletközép-európai leánybanknál. A bolgár leánybank eddigi legjobb negyedéves teljesítményét produkálva 17,6 milliárd forintos adózott eredményt realizált.

Az orosz leánybank eddigi legnagyobb veszteségét szenvedte el az első negyedévben, ennek nagysága a Touch Bank -731 millió forintos hozzájárulásával együtt 11,4 milliárd forint volt. Az ukrán leánybank 1. negyedéves vesztesége 10,2 milliárd forint volt, ami kevesebb, mint fele az előző negyedévinek.

111 milliárdot fizettek vissza a magyar devizahiteleseknek

A Csoport magyarországi alaptevékenysége 2015 első negyedévében 29,4 milliárd forintos adózott eredményt ért el a korrekciós tételek hatása nélkül. Ez 17%-kal kisebb, mint az előző negyedévi eredmény és 13%-kal elmarad az egy évvel korábbi szinttől is.

Márciusban lezajlott az elszámolás az OTP Bank és Jelzálogbank élő és lezárt deviza jelzálog és fogyasztási hitelügyletein. Az ügyfeleknek jóváírt összeg összesen mintegy 111 milliárd forint volt. Az első negyedévben megtörtént a forintosítás is (az Ingatlanlízing kivételével, ahol a második negyedévben lesz az elszámolás), amely az OTP Bank és Jelzálogbank esetében 436 milliárd forintnyi bruttó deviza jelzáloghitel állományt érintett.

Az elszámolás és forintosítás következtében a 90 napont túli késeelemben lévő hitelek aránya nagyot javult: 4,5 százalékponttal 13,1 százalékra csökkent, a fedezettség 83,1 százalékra javult.

Nagy javulást várnak a magyar környezetben

Ami a 2015-ös kilátásokat illeti: a kelet-középeurópai régióban egyértelműen javuló a működési környezet. Erősödő fogyasztást, növekvő exportteljesítményt és ennek alapján – Szerbia kivételével – év/év bővülő GDP-t prognosztizál a társaság. Az OTP Csoport kelet-közép-európai országainak várható átlagos 2,3%-os gazdasági növekedése meghaladja mind az Európai Unió, mind pedig az euróövezet átlagát. A makrogazdasági környezet mellett a szabályozói feltételek alakulását is magában foglaló működési környezet alakulását tekintve egyértelműen Magyarország esetében várható a legnagyobb javulás - írják.

Pozitív fejlemény, hogy a bankszektort érintő szabályozás is várhatóan kedvezőbb irányba változik: a 2016-ban fizetendő bankadó nagysága éves összehasonlításban 40%-kal csökken, május 13-án a Parlament elé benyújtott 2016-os költségvetés már ezt a tételt tartalmazza a bevételi oldalon.

A deviza- és forinthiteleseket is érintő elszámolás után jó eséllyel tovább fog növekedni a háztartások hitelkereslete. Ezt támogatja a jövedelmi pozíciók javulása mellett a hazai ingatlanpiac dinamikus növekedése is.

A bank 9 órakor sajtótájékoztatón kommentálja az eredményt - erről a Privátbankár.hu is tudósít.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG