3p
Öt dolog, amit nem árt ma tudni. A tőzsdék megnyugodtak a tegnapi esés után, mivel az amerikai illetékesek 90 napos felfüggesztést helyeztek kilátásba a Huawei-bojkottban. A BUX stagnál, a forint viszont ütemesen tovább gyengül, 327 fölé ment az euró. A csipgyártók után az amerikai kiskereskedelem és távközlés is felbolydult.
(Fotó: Eidenpenz József)

1. Mire ez a megnyugvás?

Ma kissé megnyugodtak a tőzsdék, az európai EuroStoxx index 0,4 százalékos pluszban van, az amerikai határidős indexek is 0,2-0,4 százalékos emelkedést jeleznek előre. A kereskedelmi háború, a Huawei-ügy körüli feszültség kissé enyhült. Az amerikai chipgyártók és más technológiai cégek estek hétfőn nagyot, miután bejelentették, hogy végrehajtják az USA kormánya által a Huawei-vel szemben előírt bojkottot.

Azután amerikai illetékesek hétfőn késő este azt mondták, hogy hajlandóak 90 napos átmeneti határidőt adni. Ma lakáspiaci adatok jönnek az USA-ban itteni idő szerint kora délután, a chicagoi és a bostoni Fed vezetői is beszélni fognak. A Fed elnöke, Jerome Powell tegnap beszélt ugyan, de a befektetőket igazán érdeklő dolgokról, mint a kamatokról lényegeset mondott.

2. Száguld az euró/forint

Azaz gyengül a forint, az euró jelenleg 327,40, ezen a szinten szeptemberben járt utoljára. A BUX index stagnál, pozitív kezdés után a nulla körül szűk sávban mozog.

További, frissebb árfolyamok itt láthatók

“Nincs megállás az EUR/HUF kurzus számára a 325-ös technikai szint elesését követően, ma reggel már 327 forint környékén tartózkodik az árfolyam. 327,6 forintnál található egy kisebb technikai szint, ami talán megakaszthatja az elmúlt napok gyengülési hullámát, de igazán erős ellenállás legközelebb 330 forintnál található” – írta az Erste Befektetési délelőtti hírlevele.

3. Itt a CIG Pannónia-jelentés

A 6,278 milliárd forint első háromhavi díjbevétel a nem-élet üzletág 10 százalékos növekedésének, valamint a nyugdíj-, egészség- és csoportos biztosítások iránti növekvő keresletnek köszönhető – áll a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.

A jelentés azért nem teljesen sikertörténet. A cég 508 millió forintos eredménye 107 millió forintos csökkenés. Ebből “71 millió forintot magyaráz a részvényopciós programból származó kötelezettségek átértékelési különbözete” a részvény árfolyammozgásai miatt, 15 millió forint a Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. indulását követő első negyedéves veszteség. Az MKB-Pannónia Alapkezelőből a csoportra jutó nyereség 17 millió forinttal kevesebb lett – magyarázták.

4. Az amerikai kiskereskedelem nagy hete

Tegnap a Sears részvénye 12 százalékkal esett, de volt nap közben harminc százalék feletti mínuszban is. A csőd szélén egyensúlyozó vállalat az áprilisban közzétett reorganizációs tervének felülvizsgálatát, módosított verzióját jelentette be.

Ma a Home Depot, a Kohl’s gyorsjelentése érkezik tőzsdenyitás előtt, kereskedési idő után pedig a Nordstrom. Holnap a Target, a Lowe’s, egy nappal később a Best Buy és a Ross Stores. A Walmart múlt héten jelentett, azt kedvezően fogadta a piac.

5. Gigászi mobilszolgáltató jön létre?

A Sprint és a T-Mobile US közötti fúzió élénken foglalkoztatja az amerikaiakat, mivel a harmadik és negyedik legnagyobb vezeték nélküli távközlési szolgáltatókról van szó az országban. Bár már tavaly is voltak erről spekulációk, most komolyra látszik fordulni a dolog. Ha a versenyjogi hatóságok is benne vannak, egy 26 milliárd dolláros, 127 millió fogyasztót ellátó cég jöhet létre. Hétfőn az illetékes hatóság, az FCC egyik vezetője nyilatkozott úgy, hogy a fúzió megvalósulhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41930 41840 42100 +0,70% 41900 41950 845 036 870 HUF 2026-10-16 09:11:13
MOL 5025 5020 5045 -0,50% 5025 5035 89 041 095 HUF 2026-10-16 09:11:00
MTELEKOM 2656 2656 2668 -0,15% 2656 2668 4 997 752 HUF 2026-10-16 09:10:48
RICHTER 12740 12680 12750 +0,24% 12730 12740 16 451 220 HUF 2026-10-16 09:11:18
OPUS 219 215 219 +1,39% 218 219 990 036 HUF 2026-10-16 09:09:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG