2p
Az amerikai makroadatok megrángatták a dollárt, az pedig a részvényeket és az árupiacokat. Az európai papírok emelkedtek, a BUX is kissé, az USA tőzsdéi nem találják az irányt. Szakadnak a fémek és a kakaó, gyengült a forint.

Az amerikai infláció elmaradt a várttól, a kiskereskedelmi eladások pedig sokkal rosszabbak lettek augusztusban a prognózisoknál. Ez a gazdaság lassulására utal, ami csökkenti a kamatemelési várakozásokat. Emiatt a nap elején gyengült a dollár, ami jót tett a feltörekvő piaci eszközöknek – köztük a forintnak is –, az aranynak, más árucikkeknek.

Délután azonban olyan adatok is jöttek, amik inkább a gazdaság továbbra is élénk működésére utaltak, ipari termelés, fogyasztói bizalom. A dollár erősödésbe fordult, a tíz éves amerikai kötvényhozam rövid időre évi három százalék fölé ugrott. A befektetők kamatemelésbe vetett hite visszatért.

Az európai tőzsdék emelkedésben végeztek, a német DAX 0,6, a francia CAC 0,4, a brit FTSE pedig 0,3 százalékkal ment fel. Az amerikai indexek szenvednek, jelenleg 1-2 ezrelékes mínuszban, fél órája-órája még pár ezrelékes pluszban jártak. Állítólag közben megint valaki elejtett egy-két szót a kereskedelmi tárgyalásokról. Ez a huzavona hónapok óta folyik.

BUX fel, forint le

Budapesten a BUX index 0,3 százalékkal emelkedett, alapvetően nem volt túl jó hete, valószínűleg nem jó reklám, ha az Európai Parlament a magyar jogállam végéről vitatkozik. Az OTP 0,3 százalékkal 10 100-ra emelkedett, a Mol 1,1 százalékkal 2890-re. A Richter 0,8 százalékkal 5055-re süllyedt. Emelkedett az Opus is.

További árfolyamok itt láthatók

A forint a nap elején szépen emelkedett, ahogy más feltörekvő piaci eszközök is, a gyengébb dollár a legtöbb, dollárban eladósodott országnak jó. A török líra tegnapi, a kamatemelés után következő hatalmas ralija is jó hatással lehetett. Délután a lírával és a lengyel zlotyval együtt a forint is elgyengült, most pont 325 forint az euró, 90 fillérrel több a tegnap estinél.

Olcsóbb a kakaó

Az árupiacon a nemesfémek és az ipari fémek egyaránt esnek, nagyot esett a kakaó ára is. Az amerikai típusú olaj viszont egy százalékos emelkedést mutat, talán a hurrikánveszély miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG