3p
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Masterplast Nyrt. 2020-ra az európai szigetelőanyag-piac meghatározó szolgáltatójává bővülne. A tőzsdén megcélozták a prémium kategóriát, akár osztalékot is fizethetnek a jövőben.

A társaság jelentősen növelte nyereségét az év első 9 hónapjában: a cég közlése szerint a javuló eredmények hátterében többek között az átalakított kereskedelempolitika áll. Ennek keretében a Masterplast az árbevétel növelése helyett az eredménytermelésre, a magasabb nyereségtartalmú termékek értékesítésére helyezte a hangsúlyt.

Az üvegszövet és a tetőfólia az új fókusz

A vállalatcsoport új stratégiája a fókuszt a szigetelőrendszereken belül az üvegszövetre és tetőfóliára helyezi, megtartva ugyanakkor a társaság jelenlegi termékpalettáját is. Az üvegszövet azért kiemelten fontos a Masterplast számára, mert ennek a piacán rendelkezik a vállalat a legtöbb tapasztalattal, valamint szállítása gazdaságos, így megalapozhatja az exportpiacokon tervezett árbevétel-növekedést.

A csoport szabadkai gyáregységében 400 ezer eurós beruházással évente 8 millió négyzetméter üvegszövet előállítására alkalmas új gyártósort is üzembe helyeznek.

Globális tervek

A Masterplast fő piacai továbbra is Magyarország, Horvátország, Románia, Szerbia és Szlovákia maradnak, melyeken az építőanyag-piac bővülésén túlmutató növekedést tervez. A bolgár, lengyel, macedón, orosz és ukrán piacokon a vállalat tovább kívánja növelni partnerei számát, és a saját márkanevű termékek forgalmazásán kívül erősíteni kívánja jelenlétét más forgalmazók számára gyártott termékek piacán is.

Az ukrán piacon a jelenleg még bizonytalan jövőjű krízis jelent kockázatot, így a társaság ottani gyáregységét továbbra sem tervezi elindítani és az ezzel kapcsolatos befektetéseit átértékeli év végi jelentésében. A vállalat a legnagyobb árbevétel-növekedést Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Észak-Amerikában és a Balti országokban várja, elsősorban a stratégiailag kiemelt termékek, így például az üvegszövet körében.

Még osztalékot is fizetnek?

A vállalat középtávú célja, hogy részvényei a tőzsde Prémium kategóriájába kerüljenek. Tibor Dávid, a vállalat elnök-vezérigazgatója ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy megfelelő mértékű nyereség elérése esetén a későbbiekben osztalékfizetést is elképzelhetőnek tart, amennyiben a társaság nem talál a stratégiai céljainak megfelelő beruházási vagy akvizíciós célpontot.

A Masterplast vezetése egy korábbi sajtótájékoztatón

Tibor Dávid hozzátette, hogy a vállalat menedzsmentje az idei első kilenc hónap teljesítménye alapján egy jó utolsó negyedéves teljesítménnyel megvalósíthatónak tartja a korábban megfogalmazott idei eredménycélját (6%-os EBITDA), míg 2016-ban 8 százalékos EBITDA elérését tűzte ki célul.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG