3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Emelkedő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 039,30 pont zárt pénteken, 1994,24 ponttal, 3,07 százalékkal magasabban az egy héttel korábbinál. A vezető papírok közül az OTP és a Richter teljesített kiemelkedően. 

A részvénypiac forgalma a héten 67,084 milliárd forint volt az előző héten elért 60,90 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek.

Kamat, benzin és OTP-s céláremelések

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank kedden a várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatvágást hajtott végre, ezzel 7,75 százalékra csökkent az alapkamat. A kamatdöntés után megjelent közleményében a jegybank azt írta, hogy az áprilisban megkezdett új szakaszban a monetáris tanács a korábbinál lassabb ütemben haladva, adatvezérelten dönt az alapkamat további mérsékléséről. Virág Barnabás, az MNB alelnöke úgy nyilatkozott, hogy továbbra is reálisnak tartja a korábban megfogalmazott célt, miszerint nyárra a 6,5-7,0 százalékos tartományba csökken az alapkamat.

Az equiloros elemzők utaltak arra is, hogy kéthetes ultimátumot adott a kormány az üzemanyagárakkal kapcsolatban a kereskedőknek, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány döntése szerint amennyiben két héten belül nem térnek vissza az üzemanyagárak a régiós átlaghoz, be fognak avatkozni. 

Az OTP vitte a prímet
Az OTP vitte a prímet
Fotó: Depositphotos

Céláremelések érkeztek az OTP-re. A Goldman Sachs 20 700 forintról 22 600 forintra, míg a Citi 19 300 forintról 19 620 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárát, az ajánlás mindkét banknál változatlanul vétel. Emellett fontos bejelentések hangzottak el az OTP pénteki közgyűlésén.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató arról beszélt, hogy akár 50 százalékos diszkonttal is hajlandó eladni az oroszországi leányvállalatát. Emellett elmondta, hogy kötelező erővel nem bíró ajánlatot adtak egy EU-n belüli hitelintézetért, ami az OTP eddigi legnagyobb felvásárlása lenne. Arról is beszélt Csányi Sándor, hogy ukrán állami tulajdonú bankok privatizációja iránt is érdeklődnek.

Eredményhirdetés

  • Az OTP árfolyama 4,55 százalékkal emelkedett a héten, a papír 17 710 forinton zárt pénteken, 32,27 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  •  A Richter árfolyama 3,9 százalékkal emelkedett, és 9200 forinton zárt pénteken, a részvény a héten 12,74 milliárd forintos forgalmat ért el.
  • A héten a Magyar Telekom árfolyama 3,13 százalékkal csökkent. A részvény 898 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 2,86 milliárd forint volt.
  •  A Mol 1,49 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 3004 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,66 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6015,58 ponton zárt a héten, ami 9,82 ponttal, 0,16 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél. (MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG