3p
A kínai jegybank keményen odavágott a jüannak, olyannyira, hogy még a görög megegyezés híre sem mozgatta meg az európai piacokat.

Veszteséggel zárták a főbb részvénypiacok a keddi kereskedést Ázsiában, miután nap közben a kínai központi bank váratlanul jelentősen, csaknem 2 százalékkal leértékelte a jüant. Ekkora leértékelést még soha nem látott Kína, a deviza árfolyama így hároméves mélypontra süllyedt az amerikai dollárral szemben. A drasztikus leértékelést a vártnál is rosszabb exportadatok váltották ki a jegybankból, reményeik szerint a mostani lépés élénkíti majd az exportot.

Tokióban a Nikkei-225 a nyereséges nyitás esni kezdett, és végül 0,42 százalékkal végzett alacsonyabban a hétfői záró értékénél. Dél-Koreában a Kospi index ugyanilyen utat járt be, végül 0,82 százalékos veszteséggel zárt, és esett az ausztráliai, a szingapúri és a tajvani tőzsde is.

Európáig terjed

Ahelyett, hogy örülhetnénk a görög megállapodás közeledésének, a kínai leértékelés hatásaival szembesülhetünk: az ázsiai tőzsdék esése az európaiakat is magukkal ránthatják, így londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 mutató 30 ponttal, 0,45 százalékkal esett, Frankfurtban a DAX-30 index 60 ponttal, 0,52 százalékkal gyengült, Párizsban pedig a CAC-40 mutató 21 ponttal, 0,41 százalékkal csökkent nyitáskor.

 

BUX napi nyitás.

 

Új Google, új iPhone

Az amerikai részvénypiacok pluszban zártak, köszönhetően a Fed újabb csiripelésének a kamatemelésről. Az S&P 500 index 1,3 százalékot, a DJIA index pedig 1,4 százalékot erősödött. Nagy meglepetést okozott a technológiai óriásvállalat, a Google, miután bejelentette, hogy Alphabet néven új holding céget hoz létre, amely ernyővállalatként magát a Google-t és leányvállalatait is összevonja. Ezzel a lépéssel elképzelhető, hogy a jövőben a vállalat néhány érdekeltségét külön, tőzsdére bejegyzett cégként szervezze át, így profitálva azok teljesítményéből. Továbbá a Google, mint a keresőmotort működtető vállalat tevékenysége is átláthatóbbá válhat - vélik a szakértők.

Szeptemberben jön az új iPhone - az Apple részvényei tegnap 3,6 százalékot emelkedtek a bejelentésre.

 

Dollár/forint havi árfolyam.

 

A kőolaj ára csökkent. Az északi-tengeri Brent típusból egy hordó (159 liter) szeptemberi szállításra 50,16 dolláron állt magyar idő szerint reggel. Ez 25 centes csökkenés az előző napi záró értékhez képest. Az amerikai WTI fajta ára 33 centtel, 44,63 dollárra esett. Az arany ára 0,6 százalékkal esett, magyar idő szerint hajnalban 1097,5 dollárba került egy uncia (31,1 gramm) pedig előtte már háromhetes csúcson, 1109 dollár közelében is járt.

 

OTP reggeli nyitás.

 

Az ördög keze

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,66 pontos emelkedéssel, 22 550,51 ponton nyitott kedden. A régiós devizák úgy tűnik, kicsit örülnek a görög megegyezés hírének: a forint és a zloty nagyon visszafogottan erősödött az euróval szemben, de messze van még a 310-es áttörés. A dollárral szemben viszont gyengült a forint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 0 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 0 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 0 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 722 411 980 HUF 2026-06-29 17:13:41
OPUS 358 340 358 +1,42% 0 0 31 072 819 HUF 2026-06-29 17:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG