4p
Szerdán főleg az este várható Fed-jegyzőkönyv miatt inkább a kisebb ármozgások jellemezték a tőkepiacokat. A BUX esett, főleg az OTP miatt, a forint is gyengült. Számos okuk van a magyar tőzsde befektetőinek arra, hogy óvatosak legyenek a hosszú hétvége előtt – mondja az elemző.

Különböző kockázatok miatt kivárás tapasztalható a magyar részvénypiacon – mondta Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Egyrészt három napos hétvége előtt állunk, amely előtt nem szívesen vállalnak pozíciókat a helyi befektetők.

Másrészt a következő héten a pénteki záró szakaszban kerülnek a piacra a régiós MSCI-index átsúlyozásnak megfelelő tételek, a pletykák szerint a Mol súlya csökkenhet, az OTP-é nőhet, így a Mol eshet, az OTP emelkedhet. A bizonytalan görög helyzet miatt sem vállalnak nagyobb kockázatokat a befektetők, valamint az ukrán államcsődöt bármelyik pillanatban de facto is bejelenthetik.

Jegybankárok hete lesz

Ma este az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jegyzőkönyvét hozzák nyilvánosságra, ami azért fontos, mert mostanában egymásnak ellentmondó adatok érkeztek az amerikai gazdaságból, így ettől várnak némi iránymutatást a tervezett kamatemelés időpontjával kapcsolatban a tőkepiaci szereplők – mondta az elemző.

Ráadásul a héten még az EKB elnöke, Mario Draghi is fog beszélni, valamint a nyilvánosság elé lép Janet Yellen, a Fed elnöke is. Kicsit távolibb esemény, de szintén kockázatot hordoz, hogy június 7-én Törökországban választások lesznek, ahol ha Erdogan elnök minősített többséget szerez, előfordulhat, hogy elnöki irányítást vezet majd be.

Leesik a Mol szelvénye

Ami az egyedi részvényeket illeti, a Mol volt mostanában különösen izgalmas. Ezen a héten lehet még a részvényeket osztalékszelvénnyel megvásárolni. Az Equilor statisztikái szerint 2006 óta a részvény egy alkalommal sem esett annyit az osztalékszelvény nélküli nap nyitó szakaszában,  mint amennyit az osztalékszelvény indokolt volna. Kedden, a hosszú hétvége után már szelvény nélkül forog a papír.

További árfolyamok>>>

A részvényt ellentétes hírek mozgatták a napokban, egyrészt a pakisztáni tevékenységéről jó hír érkezett a héten, másrészt viszont az OMV rossz eredménye visszavetette az árfolyamot.

Még egy adósmentés fenyeget

Az OTP nem bírt a technikailag fontos 6000 forintos szinttel megbirkózni, még a jó gyorsjelentés után is csak ideiglenesen tudta meghaladni azt. Az MNB és a Bankszövetség között a nem lakáscélú hitelekről folyó tárgyalások némi veszélyt jelentenek, mivel még nem tudjuk, milyen árfolyamon történne a konverzió. Ha megvalósul, az árfolyamtól függően jelentős veszteségeket is jelenthet a bankoknak ez az adósmentési kör.

A Magyar Telekom árfolyamát a Szlovák Telekom verte fel, ahol a sikertelen IPO után kivásárlás történt, és sokan arra spekuláltak, hogy ez a Magyar Telekomnál is megtörténhet. Kiss Mónika szerint azonban ez a fejlemény meglehetősen valószínűtlen.

A Richter szintén egy technikai ellenállásról fordult vissza nemrég. Június közepéig döntés születik a cariprazine-ről, ez befolyásolhatja a papír árfolyamát – fejezte be az elemző.

Megint 307 az euró

A BUX index 0,5 százalékot esett szerdán, majdnem ugyanannyit, mint amekkorát kedden emelkedett, főleg az OTP két százalékos esése miatt. A Mol és a Richter emelkedtek, a Magyar Telekom esett. Az euró/forint, amely kedden még 304,50 is volt, ismét elérte este a 307 forintot.

A keddi nagy dollárerősödés kisebb mértékben folytatódott szerdán is, de az árupiacokon mégsem estek tovább az árak, sőt kis korrekció volt: az olaj és a nemesfémek egyaránt drágultak valamelyest.

További árfolyamok>>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 41010 41820 +0,51% 0 0 19 017 082 260 HUF 2026-04-24 17:05:39
MOL 4100 4084 4220 -3,07% 0 0 3 293 461 146 HUF 2026-04-24 17:05:24
MTELEKOM 2492 2490 2518 -0,64% 0 0 1 675 152 408 HUF 2026-04-24 17:05:23
RICHTER 13000 12890 13180 -1,07% 0 0 1 723 640 280 HUF 2026-04-24 17:06:03
OPUS 336 311 338 +0,90% 0 0 182 118 379 HUF 2026-04-24 17:12:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
Részvény / Deviza / Áru Mélyült a BUX gyengélkedése
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:59
A BUX fél 12-kor 133 930 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 0,64 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 873 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéken sem bíznak az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:54
1 százalék körüli gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Pedig olyan szépen indult a tőzsdei reggel, de aztán...
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:49
Nyitásban még emelkedett a BUX, de a délelőtti órákra újra a mélybe vetette magát.
Részvény / Deviza / Áru Többezer embert küld el a META
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:54
Már tarol az AI? Nagy leépítéseket jelentett be a Facebook anyacége.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az Intel az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:35
Az adatközponti értékesítése futott igazán jól. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG