1p
Három hónap alatt euróban negyven százalékkal nőtt a külföldi részvényalapokban levő magyar részvények aránya, majdnem mindegyik alapkezelő növelte részvényportfólióját, volt, amelyik duplájára. A Templeton elsősorban a bankrészvényeket preferálja, mint az OTP és osztrák papírok, a Morgan Stanley pedig egy nagyobbacska Richter-pakettet tart.

Május végén az általunk figyelt több mint egytucatnyi, térségünkre szakosodott külföldi részvényalapban még 224 millió eurónyi (mintegy 64 milliárd forintnyi) magyar részvény volt. Augusztus végére ez 40 százalékkal 313 millió euróra, 89 milliárd forintra emelkedett – derül ki az alapok havi jelentéseiből. (Fact sheet vagy product sheet.) Majdnem mindegyik alapban nőtt a hazai részvények aránya.

A kettőről a háromra jutunk

Mivel az alapok össztőkéje 11,7 milliárd euró, ez 2,7 százalékos átlagos részesedést jelent, míg májusban még csak 2,0 százalék volt ez az érték, júniusban is csak 2,3 százalék. Az MSCI Emerging Europe Indexben a magyar papírok aránya 2,9 százalék volt, így az alapok kicsit még mindig alulpozícionáltnak tűnnek a magyar papírok terén, de sok alap más benchmarkot (irányadó indexet) használ. Illetve olyanok is vannak köztük, amelyek nemcsak Európára, hanem az egész EMEA-térségre koncentrálnak (Europe, the Middle East and Africa – Európa, Közép-Kelet és Afrika), így valójában egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy alulpozícionáltak lennének az alapok.

A jelenségre legalább három magyarázat lehet, egyrészt azt, hogy tavasz végén az IMF-tárgyalások újrafelvétele óta jelentősen javult hazánk megítélése a külföldi befektetők körében. A másik, hogy csitultak a nyáron az euróövezet felbomlásával kapcsolatos félelmek, takarékra került az európai adósságválsággal kapcsolatos korábbi nagy aggodalom, és a nemzetközi befektetők az alacsony fejlett piaci állampapírhozamok miatt keresik a kockázatot.

A Blackrock duplázott

Harmadszor szerepet játszhatott a forint erősödése is, amely felértékelte a magyar eszközöket, és a BUX index 8,7 százalékos emelkedése úgyszintén. (Május végén 305, augusztus végén 283 forint volt egy euró, a BUX 16 100 pont környékéről 17 500 pontra ment fel a nyár végéig.)

A Barings és a WestLB kivételével mindegyik alap növelte a magyar részvényei arányát, némelyik elég komolyan, a legnagyobb, az 1,7 milliárd euró közelében járó Blackrock-alap 4,1-ről 7,2 százalékra. Mivel az alap mérete is nőtt, ezzel csaknem duplájára, 62-ről 120 millió euróra nőtt a magyar részvénycsomag, ennek összetételéről sajnos nem közöltek részleteket.

OTP mellé Raiffeisent és Erstét is vett a Templeton

A magyar papírok régi nagy híve, a Templeton májusban már úgy tűnt, teljesen kiszeret a magyar részvényekből, december végi 7,9 százalékos arányunkat 3,5 százalékra mérséklete. Augusztus végén azonban már ismét 5,5 százaléknál járt, miközben a benchmarkja csak 2,9 százalék magyar papírt tartalmazott. A legnagyobb tíz befektetés listáján az OTP a hetedik volt, az egész alapon belül 4,1 százalékos aránnyal.

Templeton-golfbajnokság. (Fotó: Franklin Templeton, Facebook)

Közvetve azonban még nagyobb a Templeton magyar kitettsége, mintegy kilenc százalékot ugyanis Raiffeisen- és Erste-részvényekbe tett, amelyeknek szintén bőven van magyar érdekeltsége. A Morgan Stanley EMEA alapja kizárólag Richtert vásárolt nálunk, abban tartja tőkéje 3,3 százalékát – július végén ez még csak 3,1, májusban 2,8 százalék volt.

Ahol Nigéria, Zambia és Ghana mellé nem fértünk be

A legtöbb feltörekvő európai alapban változatlanul az orosz, török, lengyel részvények dominálnak, általában ebben a sorrendben. Az említett EMEA-térség alapjaiban általában Dél-Afrikával és más afrikai országokkal is kell versenyeznünk, ebben a körben még sok lehet a tartalék. A Fidelity 8,9 millió dolláros EMEA-alapjának például jelenleg nincs magyar részvénye, eközben Nigéria, Zambia és Ghana megütötte az ingerküszöbét, a három együtt mintegy 2,5 százalék erejéig.

Magyar részvények feltörekvő európai alapokban




Alap Arány (százalék) Érték (millió euró) Alap mérete (millió euró)

2012. máj. 2012. aug. 2012. máj. 2012. aug. 2012. máj. 2012. aug.
Baring Eastern Europe 4,2 3,4 58 52 1380 1531
Blackrock Emerging Europe 4,1 7,2 62 120 1501 1665
Deka-Convergence Aktienf. Osteuropa 1,7 2,3 9 12 521 535
East Capital Eastern European (Lux.) 3,0 2,8 2 3 58 102
East Capital Eastern European (Svédo.) 3,0 2,8 12 13 415 463
JP Morgan EMEA 0,5 1,1 2 5 412 435
JP Morgan Emerging Markets Equity 0,6 0,7 28 30 4619 4331
JPM Eastern Europe Equity 1,1 1,7 7 12 642 727
Morgan Stanley EMEA 2,8 3,3 6 7 198 209
Pictet-Eastern Europe 2,1 3,3 6 9 275 273
Pioneer Funds Emerging Europe and Medit. 1,4 1,6 7 8 475 499
Schroder Int. Selection F. Emerging Europe 3,3 3,9 10 15 317 378
Templeton Eastern Europe 3,5 5,5 16 27 451 496
WestLB Me Co Fd Eastern Europe 0,0 0,0 0 0 20 22
Összesen 2,0 2,7 224 313 11284 11666

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG