2p

Továbbra is bizonytalanok a befektetők a recessziós félelem és a vámháború közepette.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,24 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 87 106,98 ponton zárt szerdán. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, szerdán alapvetően negatív volt a nemzetközi befektetői hangulat, mivel a befektetők a recessziós félelem és a vámháború alakulása miatt továbbra is bizonytalanok.

Hasonló volt a helyzet így a magyar piacon is, a BUX csökkent, az értékét elsősorban az OTP csökkenése húzta le, az OTP árfolyamára a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatott. Ugyanakkor az elemző szerint a Mol árfolyamának növekedésében az olajár emelkedése játszott szerepet.

A magyar tőzsdén sem volt kirobbanó jó kedv
A magyar tőzsdén sem volt kirobbanó jó kedv
Fotó: BÉT

  • az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,33 százalékkal 24 270 forintra
  • a Magyar Telekom árfolyama 26 forinttal, 1,59 százalékkal 1606 forintra, 
  • a a Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,57 százalékkal 10 380 forintra gyengült
  • a Mol 34 forinttal, 1,2 százalékkal 2870 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8409,37 ponton zárt szerdán, ez 22,15 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46330 45850 46400 +0,78% 46310 46340 8 807 206 460 HUF 2026-07-02 15:52:47
MOL 3826 3680 3840 +4,31% 3818 3824 2 249 740 318 HUF 2026-07-02 15:51:24
MTELEKOM 2670 2626 2684 +1,68% 2668 2670 432 033 298 HUF 2026-07-02 15:52:28
RICHTER 12270 12060 12290 +1,24% 12270 12290 437 657 130 HUF 2026-07-02 15:52:40
OPUS 359 355 361 +1,27% 356 360 1 259 840 HUF 2026-07-02 15:34:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG