2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 561,56 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 63 628,13 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 32 forinttal, 1,14 százalékkal, 2838 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,65 százalékkal, 16 930 forintra nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,53 százalékkal, 731 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,98 százalékkal, 9230 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 5507,04 ponton zárt pénteken, ez 31,94 pontos, 0,58 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 A londoni FTSE-100 mutató 0,64 százalék, a frankfurti DAX-index 0,97 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 1,05 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,84 százalékkal emelkedett. A milánói tőzsde 0,78 százalékos, a madridi 0,90 százalékos nyereséggel zárt.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,52 százalékos, az S&P 500-as index 0,12 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,16 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,99 dollárral (1,28 százalékkal) 78,40 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 1,78 százalékkal (35,95 dollárral) 2055,15 dollárra ment fel. Az európai gázár emelkedett.  A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, februári határidős jegyzésében 1 megawattóra 31,580 eurón állt 17.45 óra körül, ami 2,476 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 57,87 eurón, egy éve 74,28 eurón zárt. 

(MTI)
 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG