2p
Az októberi rali kezd a múlt ködébe veszni, egyre méretesebb az amerikai korrekció, még a csodapapírok, mint az Alibaba, is visszaesnek. A Volkswagen tovább gyengül, a Richter elérte az 5000 forintot és tartja ott magát, a forint végre befejezte a mélyrepülést.

Az S&P 500-ban immár negyedik napja tart a korrekció, ami tegnap már egy kicsit kiadósabb lett, mint az előző napokban. Az index meg is érintette a 200 napos mozgóátlagot, így most az a kérdés, hogy ez most csak annak visszatesztje, vagy az októberi rali volt átmeneti. Az év hátralévő része megadja erre a választ, egyúttal a 6 és fél éves bikapiac sorsa is ezen múlik.

Alibaba

Ezúttal az utóbbi hetek sztárpapírjai is estek. Az Apple nem igazán bír a 200 napos mozgóátlag fölött megkapaszkodni, de az Alibaba is visszaesett erre a kulcsszintre. A Facebookban is van egy kis korrekció, egyelőre csak a jó eredmény után keletkezett rés betöltése zajlik. Előtte 105 dollár volt a papír teteje, most 106,50-en áll. Továbbra is elmondható, hogy ez a piac egyik legmasszívabb részvénye.

Európában ma sem történt érdemi esemény a nyitáskor, de a délelőtt folyamán hirtelen esés bontakozott ki. Nem tudni, hogy az amerikai folyamat ért át kissé lassan, vagy Cameron brit miniszterelnök EU-val kapcsolatos beszéde keltett ijedelmet. A Volkswagen tovább gyengélkedik, az ár már csak 95 euró. Nagyon sérült a cég, a papír nagy ívben kerülendő egyelőre.

Friss árfolyamok >>>

A BÉT alig modul, a legfontosabb papír most a Richter, ami tartja tegnap elért 5000 forintos árfolyamát. Ha ez tartós lesz, konszolidálódik, majd tovább indul, sor kerülhet az első komoly hazai csúcsdöntésre.

Volkswagen

A forint végre magához tért, 315 után most 313 felé közeleg az euróhoz képest. Ennek fő oka, hogy az infláció mégsem annyira alacsony, mint sokan várták, így a további kamatcsökkentés valószínűsége lecsökkent.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG